Megszületett a Mesterházy–Gyurcsány választási szövetség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A vasárnapi monori időközi választáson a jobboldal legyőzése érdekében összefogott egymással Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc pártja.

Kovács András
2013. 04. 06. 17:30

Az elmúlt évek eredményei alapján jól látszik, hogy a monori 1-es számú körzetben a jobboldal nagyon erős pozíciókkal rendelkezik, míg az MSZP akkor is viszonylag rosszul szerepelt, amikor a párt országosan a csúcson volt. A szocialisták látványos összeomlása a 2006-os választások után következett be, és még a Jobbik is simán verte őket. Ennek ellenére nem érdemes lefutottnak tekinteni a mostani voksolást, mivel volt már rá példa, hogy a Fidesz óriási előnyt „adott le” a szocialistákkal szemben, legutóbb ez egy decemberi szolnoki időközi választáson történt meg.

Mint ismert: idén eddig két olyan időközi választásra került sor, amelyet tízezer főnél népesebb településen tartottak. Dunakeszin és Szentendrén is fölényes kormánypárti győzelem született, a győzelemre készülő baloldal súlyos vereséget szenvedett. A baloldali belharcot erősítheti a jövőben, hogy Dunakeszin a Bajnai-párt egy független jelölt mögé állva a második helyen végzett, míg a szocialistákat a Jobbik is megelőzte, így meg kellett elégedniük az utolsó hellyel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.