Az Eurostat-jelentés is a magyar lépések helyességét bizonyítja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz szóvivője szerint az energiaárakról közzétett Eurostat-jelentés visszaigazolja a magyar kormány intézkedéseinek helyességét.

MNO
2013. 05. 28. 10:55

A szóvivő tájékoztatóján reagált az MSZP-s Korózs Lajos keddi szavaira is, aki szerint a kormány „ráunt a gyászolókra”, ezért eltörli a temetési segélyt, és helyette bevezeti „a legaljasabb, legcinikusabb módszert”, a szociális temetést.

A szociális temetkezéssel kapcsolatos javaslat arról szól, hogy az állam ingyenesen szolgáltatja majd a leginkább rászorultaknak – közülük is azoknak, akik kérik – a temetéshez szükséges kellékeket, és egyéb költségeket is átvállal – közölte Zsigó Róbert, úgy fogalmazva, hogy a szocialisták nem a Fidesz ellen kampányolnak, hanem a rászorulók ellen. Az országgyűlési döntés előtt ízléstelen dolog pártpolitikai ügyet csinálni emberek nehéz helyzetéből – fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a fideszes Ángyán József az Index hírportálnak azt mondta, megvárja a földtörvény júniusi elfogadását, és utána várhatóan kilép a Fidesz parlamenti frakciójából, mert szerinte a földtörvény nem a kisbirtokosoknak kedvez, a kormánypárt szóvivője kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Ángyán József a Fidesz-frakció tagja, és amíg a képviselőcsoport tagja akar maradni, addig az is marad.

Zsigó Róbertet kérdezték a reklámadóról is – miszerint a Párbeszéd Magyarországért (PM) a sajtószabadság elleni támadásnak tartja a tervezetet –, amelyre válaszolva közölte: a 2010-es kormányváltás után a kabinet, ellentétben a Gyurcsány–Bajnai-korszak kormányzásával, nem az emberekre rakott nagyobb terhet, hanem olyan rendszert vezetett be, amely igazságosabb tehervállalást követel azoktól, akiknek extra bevételeik vannak. Ugyanez történik a reklámadó esetében, összefüggésben a túlzottdeficit-eljárással – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.