Orbán a legalkalmasabb, simán verné Bajnait és Mesterházyt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktort tartják a legalkalmasabbnak miniszterelnöki posztra a Medián legfrissebb felmérése szerint.

WA
2013. 05. 09. 10:35

A Mediánnál egyébként nem számít újdonságnak, hogy Bajnaiékat meglehetősen kedvező színben tüntetik föl, és számaikkal politikai nyomást kívánnak gyakorolni valamelyik pártra, jelen esetben az MSZP-re. Novemberben a cég a semmiből 22 százalékra mérte az akkor még virtuális Együtt 2014-et. Azóta gyakorlatilag kiderült, hogy ezzel a méréssel az LMP kongresszusi küldötteire próbáltak nyomást gyakorolni, hogy az Együtt 2014-gyel való összefogást támogassák az önálló út helyett. A Medián kísérlete nem járt sikerrel, mivel 2012 novemberében és 2013 januárjában az LMP-küldöttek többsége elutasította a szoros együttműködést a Bajnai vezette alakulattal.

Orbán február óta jelentősen növelni tudta támogatóinak számát, míg Bajnai támogatottsága csökkenő tendenciát mutat – derült ki a Századvég áprilisi közvélemény-kutatásából. A Nézőpont pedig arra jutott, Orbán Viktorral egy mostani választáson nem versenyezhetne senki, Mesterházy viszont nincs is olyan sokkal lemaradva Bajnai mögött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.