Mint azt az Index hírportál ismerteti, Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke a következő kérdésekre várja a választ Gyurcsány Ferenctől, a Demokratikus Koalíció elnökétől abban a levelében, melyet a mesterhazyattila.hu oldalon tettek közzé.
1. A Demokratikus Koalíció hány egyéni választókerületre tartana igényt?
2. Melyek lennének ezek a választókerületek?
3. Mely DK-s politikusokat kívánjátok indítani jelöltként ezekben a körzetekben?
4. Hány listás helyre tartanátok igényt?
5. Kiket javasolnátok ezekre a listás helyekre?
6. Pontosak-e azok a sajtóban megjelent következtetések, amelyek szerint a Demokratikus Koalíció a lista második helyére a párt elnökét, Gyurcsány Ferencet kívánja jelölni?
Ismert, az MSZP elnöksége szerdán elutasította a Demokratikus Koalíció együttműködési javaslatának több pontját. A szocialisták szerint a DK igényei miatt fel kellene bontani a Bajnai-féle Együtt–PM Szövetséggel kötött egyezségüket, ezt pedig nem akarják. Gyurcsányék hétfőn közös lista- és egyénijelölt-állítást ajánlottak a szocialistáknak, a választókerületeket és a listás helyeket a támogatottság alapján osztanák el, így a 106 körzetből 10 egyéni választókerület jutna a DK-nak, s a közös lista második helyére is igényt tartanának. Török Zsolt, az MSZP szóvivője a Magyar Nemzetnek azt állította, az elnökségi ülésen nem volt szó a Gyurcsányék által áhított második helyről. Gyurcsány Ferenc az elutasítást úgy értelmezte, nem érte kritika e javaslatukat, ahogyan a közös listára és a közös jelöltekre vonatkozó terveiket sem. Vagyis – mint írta – „egy lépéssel közelebb került az MSZP és a DK a megállapodáshoz”.
Pénteken kiderült, nem lesz választási együttműködés az MSZP és Schmuck Andor szociáldemokrata pártja között. Utóbbi önállóan indulna a választáson. Schmuck Andor az MSZP székházából távozóban újságíróknak kilátásba helyezte, hogy pártja önállóan indul a 2014-es választáson, listát és mind a 106 választókerületben egyéni jelöltet állít.
Mesterházy Attila a Bajnai Gordon vezette Együtt–PM Szövetséggel kötött – közös egyénijelölt-állításról, de külön listás indulásról szóló – megállapodás után jelentette be, hogy tárgyalásokat kezd Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával, Schmuck Andor szociáldemokrata és Fodor Gábor liberális pártjával a választási együttműködésről.