Vége a színjátéknak: nem lesz egység a baloldalon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magabiztos győzelmet arattak a kormánypártok a vasárnapi önkormányzati választáson.

2014. 10. 19. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is kétséges, hogy megmarad-e az Együtt–PM . Szigetvári Viktor hisz a folytatásban, Szabó Tímea viszont egyértelművé tette, hogy a szövetség a választásokig szólt. A baloldali kis pártok együttműködése azonban ettől függetlenül is befejeződhet, hiszen az MSZP a minimálisra kívánja csökkenteni a szerintük törpepárttá zsugorodott Gyurcsány-féle DK-val való kooperációt is.

A Magyar Nemzetnek több MSZP-s politikus is azzal érvelt, hogy a vasárnapi önkormányzati választás egyértelműen megmutatta, ők a baloldal legerősebb pártja. Szerintük az Együtt–PM vidéken gyakorlatilag nem létezik, és a Demokratikus Koalíció (DK) is visszazsugorodott ötszázalékos párttá.

Az MSZP parlamenti frakciója támogatja, hogy a választókhoz közelebb lévő szervezeti modellt működtessen a párt – mondta Tóbiás József elnök-frakcióvezető a testület pénteki ülése után. Közlése szerint arról tárgyaltak a képviselőkkel, hogy milyen szerepe lesz a frakciónak a következő időszakban a pártépítkezésben, hogyan tudják segíteni a képviselők az építkezést a választókerületekben.

Az MSZP pénteken ülésező budapesti párttanácsa is egyetértett az országos vezetés által hangoztatott állásponttal, miszerint nem kérnek sem a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióból (DK), sem a Szigetvári Viktor irányította Együtt–PM-ből.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint harmincnyolc olyan tízezernél több lakosú város van, ahol a vasárnapi önkormányzati választás után a polgármestert adó jelölőszervezetnek nincs többsége a képviselő-testületben.

A fővárosban a VII., a XIV., a XV. és a XXIII. kerületben állt elő ilyen helyzet. A főváros VII. kerületében a Fidesz–KDNP jelöltjét, Vattamány Zsoltot választották polgármesterré. A Fidesz–KDNP-nek 8 képviselője került be a – kerület vezetőjével együtt – 18 tagú képviselő-testületbe, amelyben így csak 9 képviselője van a polgármestert adó pártszövetségnek. Budapest XIV. kerületének vezetője az Együtt–PM jelöltje, Karácsony Gergely lett, a polgármestert állító Összefogás Zugló–Demokratikus Koalíció–Együtt–PM–MSZP jelölőszervezet pedig 9 képviselőt tud küldeni a 22 tagú képviselő-testületbe.

Budapest XV. kerületének egészében meg kell ismételni a polgármester-választást, míg két választókerületben újra számolják a szavazatokat. A döntést, amely nem jogerős, egyhangúlag fogadta el a testület, amelyben a baloldali pártok delegáltja is részt vesz.

Felajánlotta lemondását az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselőinek delegációvezetői posztjáról Szanyi Tibor. A szocialista politikus tisztségét a jövőben társa, Ujhelyi István tölti be, megbízatása a korábbi megállapodás értelmében a parlamenti ciklus feléig szól. Szanyi lecserélését korábban a DK kezdeményezte, amiért nemrég – egy elvesztett fogadás miatt – uniós pénzen vendégül látta Brüsszelben a gój motorosok több tagját. Habár a politikus nyilvánosan bocsánatot kért, pártja vezetése szerint ez nem mentesíti őt a következmények alól. Az MSZP elnöksége állásfoglalásban határolódott el Szanyi „ostoba, meggondolatlan, erkölcsileg vállalhatatlan cselekedeteitől”. Egyúttal arra kötelezték, hogy fizesse vissza a motorosok utaztatására elköltött teljes összeget.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen a zsebszerződések kiszűrését és megszüntetését célzó, tavaly decemberben elfogadott jogszabályunk miatt. A kormány kitart álláspontja mellett, amely szerint a színlelt szerződések törvényt sértenek, ezért semmisek.

Jövő kedden az Európai Parlament (EP) plenáris vitát folytat a magyarországi helyzetről Strasbourgban – döntöttek pénteken a frakcióvezetők. Az EP-nek a jövő heti napirendről kiadott hivatalos közleménye szerint „a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat Magyarországon fenyegető veszélyeket” vitatja meg kedd este a parlament. A vitában részt vesz majd az Európai Bizottság, valamint a tagországok testülete és a tanács olasz elnökségének képviselője.

Szökés, elrejtőzés, illetve bűnismétlés veszélye miatt december elsejéig meghosszabbították a gólyatábori erőszakoló K. S. Szilárd előzetes letartóztatását – írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A tábori események nyomán fegyelmi eljárás alá vont Galántai Tamás helyére közben tegnap új elnököt választott az ELTE tanítóképző karának hallgatói önkormányzata, az egyetemi diákképviselet vezetője pedig közölte: márciusra a teljes HÖK-ös gárda lecserélődik az ELTE-n. A kar fegyelmi eljárásában több tárgyalás is várható jövő hét elején, úgy tudjuk, szerdáig meghallgatják az áldozatot is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.