Az amerikai hátszelet élvező, André Goodfrienddel rendszeres kapcsolatot ápoló Gyurcsány kéretlen bejelentkezése alaposan felborzolta a kedélyeket a demonstráció szimpatizánsai között. Ők a Facebookon azt kérték a DK elnökétől, tegyen le a tervéről. Volt, aki ennél durvábban fogalmazott, amikor az egykori SZDSZ-es Horn Gábort idézve melegebb éghajlatra küldte a volt kormányfőt. De akadt olyan is, aki azt javasolta a pártoknak, ha szeretnének tiltakozni, szervezzenek maguk tüntetést, de ne kapaszkodjanak a civilekére.
A feszültség a demonstrálók között is érzékelhető, akik lassan többet kritizálják egymást, mint a kormányt. A tüntetés hivatalos Facebook-oldalán tett bejegyzésekből kiderül, sokan vitatják a szervezők hitelességét, céljait. „Én mint civil tiltakozom az ellen, hogy a január 2-i tüntetésen meg akarjátok osztani a demokratikus ellenzéki oldalt! Pont azokat, akiknek egyértelműen van közös céljuk és ennek érdekében – szétaprózva ugyan, de – rengeteg tüntetésen részt vettek már eddig is.” „Aki úgy gondolja, hogy a tüntetők mögött álló szavazóbázissal – józan számítások szerint maximum félmillió emberrel – választást lehet nyerni, annak elment a józan esze.” Várady Zsolt „tegye világossá, hogy ez a január 2-a egy új párt zászlóbontásáról szól, tegye közzé a programját és mondja azt, hogy csak azok megjelenésére számít, akik hozzájuk akarnak csatlakozni!” „Mi ez a rendezvény? Ki a szervező? Milyen körből van kiválasztva a 28 ezer meghívott? Mit keresnek itt a Tuareg-féle álbaloldalt képviselő ballasztemberek? Kellene egy egészen konkrét állásfoglalás, mert ez így ismét megbukik.” „Bemutatná nekem valaki a tüntetés három fő szervezőjét, és hol lehet elolvasni a személyes kritikus véleményüket itt a Facebookon? Mert csak ezzel igazolható, hogy a kritikaiságnak a megfelelő minőségét képviselik, és csak ennek tükrében dönthet valaki a csatlakozásról ” – írták a szimpatizánsok.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!