– Évek óta a levegőben lógott a Corvinus feldarabolásának terve, az egyetemi profiltisztítás szükségességét már az előző felsőoktatási államtitkár idején is naponta hangoztatta a szaktárca. Miért tiltakoztak most mégis ilyen élesen a három budai kar leválasztása ellen? Biztos, hogy rosszabb helyen lesznek az agrárkarok az ország legnagyobb agráregyeteménél – ahova eredetileg is tartoztak –, mint a BCE-nél, amit egyébként is a közgazdasági vonalon nyújtott teljesítménye húz a világhírnév felé? Nem gondoltak arra, hogy még jól is jöhet, ha végre a fő profilra fordíthatnak minden energiát?
– A döntés megszületett, éppen a napokban kaptuk meg a határozatot, amely szerint az élelmiszer-tudományi, a tájépítészeti és a kertészettudományi karunk január elsejével a Szent István Egyetem (SZIE) részeként működik tovább. Mivel a kérdés eldőlt, innentől kezdve a fenntartói döntés végrehajtása a feladatunk, nem szeretném már az előzményeket firtatni. Inkább arról számolnék be, hogy az átszervezés megkezdődött, mindkét intézmény felállított egy bizottságot, aminek az a dolga, hogy infrastrukturális, oktatási, informatikai, pénzügyi és minden szempontból előkészítse a végrehajtást. Ezt a munkát a bizottságok a következő hetekben el is végzik.
– Nyugtassuk meg a hallgatókat. Továbbra is biztos, hogy az órákat nem helyezik át Gödöllőre?
– Államtitkár úr többször kommunikálta már, hogy az oktatás a budai campuson marad, nem költözik el senki, maradnak a tanárok is. Gyakorlatilag annyit vesznek majd észre a hallgatók, hogy másik tábla kerül ki a kapuba januártól. Mivel az oktatók változatlanok, egyáltalán nem tartok attól, hogy a képzés színvonala bármilyen módon is csökkenne. Hogy a SZIE költöztet-e Budára pluszban más oktatási egységeket is, az elképzelhető, de ez már az ő dolguk. A campus épületeinek felmérése egyébként már folyik, mert egy részük sajnos nagyon rossz állapotban van, hullik a vakolat, nedvesedik a fal, ezért mindenképp időszerű a rekonstrukció.
– Az állagfelmérésre, a szükséges felújítások költségbecslésére a BCE év végéig kap ötvenmillió forintot az államtól. A fejlesztéseket ki fogja végezni?
– December 31-ig még mi irányítjuk a projektet, de mivel a munkálatok áthúzódnak a következő időszakra, érdemben már a SZIE fogja kezelni őket.
– A BCE a teljes integráció helyett lazább együttműködést akart volna a SZIE-vel. Ezt eddig is megtehették volna. Miért nem kooperáltak?
– Szorosabb, intézményi szintű együttműködés nem volt köztünk, de sok kapcsolat volt eddig is a kollégák között, akik személyesen ismerik egymást, volt néhány közös kutatási projektünk is. Fel lehet tenni a kérdést, hogy eddig miért nem volt intenzívebb a közös munka, de szerintem nem érdemes már ezt firtatni, egyszerűen nem volt meg a kellő ösztönzés, érdekeltség a felekben. Mellesleg szerintem országos szinten elmondható, hogy az egyetemek közti együttműködési készség a szükségesnél alacsonyabb szinten van. Az intézmények nem keresik eléggé a kapcsolatot egymással, pedig a világ ebbe az irányba megy. Személy szerint különösen fontosnak tartanám, hogy az eltérő tudományterületek találkozási pontjainál létrejövő új, multidiszciplináris területeket fejlesszük.
– Ehhez képest még házon belül, a Corvinus pesti és budai karai között sem sikerült eddig elég szoros partnerséget kialakítani. A fenntartó egyik fő érve is épp az volt, hogy a campusok eddig is szinte két külön intézményként működtek.
– Ugyanazt tudom mondani, mint a SZIE–BCE-viszonyra mondtam az előbb: tény, hogy nem ártott volna erőteljesebb együttműködés, és előrébb is juthattunk volna ezen a téren, de most már az új helyzethez kell alkalmazkodni. Mellesleg, az azért nem igaz, hogy semmilyen partnerség ne lett volna, hiszen Pest és Buda viszonyának javítására már korábban is tettünk lépéseket. Vannak közös szakjaink, közös kutatásaink, s nemrégiben a szenátus elfogadott több intézkedést, például campusközi intézetek létrehozását az együttműködés erősítése, illetve a párhuzamosságok kiszűrése érdekében, továbbá egy hatkari oktató- és kutatóközpont felállítását, amelynek a terület- és településfejlesztés lett volna a szakterülete. Ez most már sajnos nem fog megvalósulni, legalábbis nem úgy, ahogy terveztük.
– Hogyan tovább? A pesti campus egyedül mire fog koncentrálni?
– Elsőként egy új kar, a gazdaságinformatikai kar létesítését említeném, amelynek a létrehozását a minisztérium is támogatja. Az indításhoz már majdnem minden együtt van, szeretnénk, ha 2016-ban felállhatna az egység. Ez egyébként szervezeti változás lesz, mivel a meghirdetendő szakok most is megvannak, csak jelenleg más szervezeti struktúrában működnek. Az elmúlt tanév utolsó szenátusi ülésén egyébként elfogadtunk egy komplex szervezetfejlesztési koncepciót, melynek részeként erősítenénk a közgazdaság-tudományi kart is, elsősorban az erős elméleti-módszertani megalapozottságú képzéseket, valamint a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) kötött megállapodás értelmében elindul a jegybanki specializáció is. A társadalomtudományi karon nagyobb hangsúlyt kap a nemzetközi kapcsolatok képzés (a kar neve is módosul), illetve létrehozzuk – az MNB-vel közösen – a Gazdaságföldrajzi, Geoökonómiai és Fenntartható Fejlődési Intézetet. A fenntarthatóság szakterülete egyébként véleményünk szerint távlatilag önálló kari státuszt is megérdemelne, ezért hosszabb távon tervezzük egy ötödik kar létesítését is, aminek ez lenne a profilja. Ennek most kezdenénk meg az előkészítését.
– A következő tanévtől megjelennek vidéken is. Mit lehet tudni a fehérvári telephely elindításának részleteiről?
– Azt szeretnénk, ha Székesfehérváron már 2016 szeptemberétől megindulna az oktatás. A tárgyalások nagyon előrehaladott állapotban vannak, kiválasztottuk az épületet is. Hat szakot tervezünk indítani, ebből négy üzleti-gazdálkodási, kettő pedig társadalomtudományi jellegű lesz, ami elsősorban a helyi igényeket hivatott kielégíteni. A kihelyezett képzés jó alternatíva lesz azoknak a fiataloknak is, akik a fővárosi képzésből kiszorulnak, mert nincs elég kapacitás. A vidéki telephely indítása annyiból is előnyös, hogy Székesfehérvár kívül esik a közép-magyarországi régión, ami ugyebár sok pályázati forrástól elesik, így esély nyílhat olyan bevételek megszerzésére, amire a fővárosban nincs.
– Akkor ez nem közösségi főiskola lesz?
– Nem, ez a Corvinus Egyetem székesfehérvári campusa lesz, ahol ugyanaz a szintű képzés érhető el, ami Budapesten is. Első körben csak alapszakok indulnak, de ha beválik, később megjelennénk mesterszakokkal is. A helyszín mindenesetre ígéretes, hiszen Győr után talán Fehérváron van a legtöbb cég, így sok partneri megállapodást köthetünk például a duális képzésekre is.
– Milyen szakok indulnak duális formában is?
– Egyelőre nem sok, két új duális képzést indítottunk ebben a tanévben. Úttörőként megpróbáltunk duális mesterszakot (számvitel) is elindítani, és kíváncsian várom, hogy ez be fog-e válni. Amit szeretnék még kiemelni, az inkább a határon túli együttműködésünk, az erdélyi Sapientia Egyetemmel ugyanis közös vezetés és szervezés mesterszakot indítunk. Ez a két egyetem által közösen szervezett double degree képzés a csíkszeredai campuson lesz elérhető 2016 szeptemberétől, és a végzettek mindkét intézmény oklevelét kézhez kapják.
– Egy kérdés erejéig visszatérnék még az egyetem szétválására. Mit jelent anyagi szempontból a budai karok elveszítése? Nem veszélyezteti az egyetem pénzügyi stabilitását?
– Nincs veszély, a Corvinus pénzügyi helyzete jelenleg stabil, likviditási problémáink nincsenek, az adósságainkat visszafizettük, kiegyenlítetlen számláink sincsenek, sőt, nagy örömünkre tekintélyes a megtakarításunk is, így nem okoz gondot a pesti új épület PPP-hozzájárulásának határidőre történő kifizetése sem, pedig régebben azzal komolyan meggyűlt a bajunk. Azt mondhatom, a pesti oldal problémamentesen tud működni a budai oldal nélkül is, sőt az utóbbi időben az agrár-felsőoktatás finanszírozási gondjai miatt – állami források apadása, szakképzési, innovációs járulék kiesése – a budai karok nem nagyon tudtak nullszaldót kihozni, bármennyire is törekedtek rá, vagyis inkább pluszráfordítást igényeltek, minthogy hozták volna a bevételt. A mostani pozitív mérleg amúgy nem kis mértékben a kancellár asszonynak köszönhető.
– Ezek szerint nem bánja, hogy kancellárt ültettek a nyakába? Milyenek a kettős vezetés eddigi tapasztalatai? Köztudott, hogy az előző gazdasági főigazgatóval legendásan rosszban voltak.
– Ha azt mondom, hogy nem volt túl jó az együttműködés a korábbi gazdasági vezetővel, akkor enyhén fogalmaztam. A kancellári vezetés azonban kiváló, ha valaki pozitívat akar hallani a modellről, akkor engem kérdezzen. Pavlik Lívia kancellár asszony maga is itt végzett az egyetemen, tehát jól ismeri a viszonyokat, gazdasági dékánhelyettesként dolgozott éveken át, és a kancellária bevezetése előtt egy ideig ő volt a megbízott gazdasági főigazgató. Mellesleg a pénzügy-számvitel a szakterülete, így minden adott, hogy jól működjön az irányítás. Ezzel együtt tisztában vagyok azzal, hogy van egyetem, ahol olyan kancellárt neveztek ki, aki nem az adott terület szakembere, nem ismeri az intézményt, vagy korábban nem is volt kapcsolatban a felsőoktatással. Nálunk mindenesetre magáért beszél, hogy míg 2013-ban komoly működési problémáink voltak, mára mindez megszűnt.
– Akkor az úgynevezett konzisztórium – a felsőoktatási intézmények tanácsadó testületei – ellen sincs kifogása?
– Maga a rendszer működhet jól is, rosszul is, minden a testület tagjain múlik. Külső szakértőket tömörítő gazdasági tanács most is van a Corvinuson, és erről jók a tapasztalataink, ezért nem utasítom el automatikusan a konzisztórium ötletét. Sőt, bizonyos terheket, felelősségeket át is vehet ez a testület a kancellártól, rektortól, ami könnyebbséget hozhat. Az ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a tagok elkötelezettek legyenek az egyetem iránt, és ne a fenntartó vagy bárki más érdekét helyezzék előtérbe.
– Más újdonságokat is hoz a felsőoktatási stratégia. A gazdaságtudományi terület fejlesztésében külön akciópontként szerepel a külföldi hallgatók létszámának növelése. Milyen lehetőségeket lát ebben a BCE? Most hány külföldi tanul itt, és milyenek az oktatói kapacitásaik?
– Ezen a területen kifejezetten jól állunk, jelenleg a diákjaink tíz százaléka külföldi. Körülbelül 30 alap-, mester- és doktori képzést hirdetünk jelen pillanatban angol nyelven, emellett vannak német nyelvű programjaink, esetenként francia is, illetőleg egyes kurzusok olasz, spanyol vagy orosz nyelven is elérhetők. A nemzetköziesítést mi magunk is első számú célkitűzésnek tartjuk, de ennek csak egy része a hallgatói létszám növelése. Legalább ilyen fontos a globális jelenlétünk erősítése, a nemzetközi hálózatokban való aktív részvétel. Ehhez intézményünk nemzetközi stratégiáját is újra kéne gondolni, mert jelenleg több mint 400 nemzetközi partnerintézményünkkel van szerződéses megállapodásunk, ám egyszerre 400-felé nem tudunk aktívak lenni. Ezért úgy gondoljuk, érdemes lenne kiválasztani néhány partnert, régiót, és azokra fókuszálni, hogy a kapcsolat tényleg intenzív legyen. Hallgatói létszám tekintetében azt szeretném, ha 15 százalék fölé tudnánk emelni a külföldiek arányát.
– Gazdaságtudományi területen várható az alapszakok számának csökkentése. Hogy érinti ez a BCE-t, itt mi szűnik meg?
– Alapvetően egyet tudok érteni a szakok számának csökkentésével. Az én véleményem az, hogy alapképzések területén nagyobb, átfogó jellegű szakokra van szükség. Szerintem az egyetem feladata nemcsak az, hogy egy adott szakterületre felkészítse a hallgatót, hanem hogy értékeket, kultúrát közvetítsen, megadja az általános értelmiségi léthez szükséges alapismereteket, eligazítsa a világ dolgaiban a fiatalokat. Szívem szerint a legsterilebb gazdasági szakon is tanítanék filozófiát. Ehhez képest a bolognai rendszerben a szakok túlságosan bezárkóztak a diszciplináris kereteik közé, és teletöltötték őket szaktárgyakkal, emiatt pár mesterszak ki is üresedett. A magam részéről olyan változtatást tudnék elképzelni, hogy ne nagyon szűk specializációjú, hanem inkább szélesebb ismereteket átfogó alapképzések legyenek a kínálatban, és a szűken vett szakismeretek pedig a mesterszakon jelenjenek meg.
– Megnevezne konkrét szakokat?
– Nem tudnék olyat mondani, amire egyértelműen kijelenteném, hogy nincs szükség.
– Sok év után végre bérrendezést ígér a minisztérium az oktatóknak. Ön mekkora fizetésemelést tartana elfogadhatónak?
– Azt inkább nem is mondom, mert biztos nincs rá lehetőség. Elképesztően elmaradt a felsőoktatási bérek színvonala nemcsak a nyugati országokéhoz, hanem a környező országokéhoz képest is. Az előrelépés halaszthatatlan, különösen az alsó kategóriákban, az adjunktus és tanársegéd munkakörökben. Egyik szinten sem megnyugtató a bérek színvonala, de a fiatal kollégák helyzete kimondottan rossz, esélyük sincs egzisztenciát teremteni. Iszonyatosan nagy az óraterhelésük, rengeteget kell tanítaniuk, nem marad idejük a kutatásokra, a bérük pedig rendkívül alacsony. Nap mint nap szembesülünk azzal is, hogy bizonyos területeken igen nagy a piac elszívó hatása. A gazdálkodástudományi karon például borzasztóan nehéz itt tartani az oktatókat, mert a versenyszféra az itteni fizetések többszörösét kínálja. Ha színvonalas oktatói gárdát akarunk biztosítani, sürgősen emelni kell a fizetéseket.
