Az MSZP-t csak szétverik a rendkívüli húzások

Szoci politikusokkal beszélgettünk arról, hogy milyen a hangulat abban a pártban, ahol az elnök elhatárolódik korábbi vezetőjüktől.

Ruzsbaczky Zoltán
2015. 11. 07. 16:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyanakkor az MNO-val egy másik, neve elhallgatását kérő, vezető szocialista politikus azt közölte: jelentős súlyú politikusok nem állnak a pártban Hiller István véleménye mellett. Mint mondta, a két valóban létező platform egyike a Tóbiás vezette fősodratú irányzat, a másik az inkább liberálisabb oldal, akik erősebben érvelnek a migránsok befogadása mellett. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezek a politikusok sem azonosulnak a Demokratikus Koalíció álláspontjával. „A többség számára a Fidesz és a Demokratikus Koalíció a két szélsőség” – magyarázta. Elmondása alapján a párton belüli szembenállás most sem súlyosabb, mint az utóbbi időszakban.

A Hillertől való elhatárolódás ugyanakkor azért is különös Tóbiás részéről, mert éppen ő hirdette meg az úgynevezett pozitív semlegességet a kormánypártokkal szemben, ennek lényege, hogy nem kell feltétlenül minden lépését kritizálni a kabinetnek. Ebbe a vonalba pedig abszolút beleillenek Hiller megszólásai.

Ezt húzta alá lapunknak Gúr Nándor is, aki nem kedveli a kerítést, sőt személy szerint inkább utálja. De úgy látja, hogy ha a magyar emberek úgy döntenek, hogy nem akarnak gazdasági bevándorlókat, akkor azt tiszteletben kell tartani. Szerinte az exelnök álláspontja azért fontos, mert elgondolkodhatunk rajta, hogy menekültkérdésben elegendők-e az eszközeink. Gúr például több Európát és uniós, anyagi segítséget remél ahhoz, hogy helyben lehessen megoldani a menekültkérdést.

És ha nem lenne elég Hiller nyilatkozata, amely egyes értelmezések szerint bejelentkezés volt a választmányi elnöki címre, akkor ott van még két jelentős kihívás az egyre népszerűtlenebb MSZP előtt. Az egyik a már említett DK: Gyurcsány Ferenc pártelnök alig leplezetten és egyre sűrűbben veti fel, hogy egyesülnie kell a baloldal pártjainak, különben eltűnnek a süllyesztőben. Forrásunk szerint az MSZP-ben már megtanulták helyén kezelni Gyurcsány kirohanásait, és pontosan tudják, hogy „mindig egy lépéssel tovább megy és mindig egy héttel korábban cselekszik, mint valójában kellene”.

„Érdeklődéssel elolvassuk Feri értekezéseit a modern baloldalról, aminek persze mindig az a lényege, hogy ő a legjobb, de aztán lapozunk és megyünk tovább” – foglalja össze. Ott van aztán még a november 28-án esedékes kongresszus, amely nem lesz tisztújító. Alapszabály-ellenes lenne ugyanis, hogy egyszerre tisztújítást tartsanak egy alapszabály-módosító kongresszuson. Előre hozni pedig nem fogják a májusi tisztújítást. Forrásunk szerint ez rossz húzás lenne, „az MSZP-t csak szétverik az ilyen rendkívüli húzások, ez egy ilyen párt, így szocializálódtunk”. Választókerületekről, az előválasztásról és a választmányról döntenek majd hivatalosan.

Szanyi Tibor, a párt EP-képviselője úgy fogalmazott az Origónak a minap, hogy ettől még persze kifütyülheti a belső ellenzék a pártvezetést majd novemberben. Erre jó esély látszik, mert nagy az elégedetlenség a párton belül Tóbiás Józseffel és megnyilvánulásaival szemben. Példa erre, hogy amikor az MSZP első embere interjút adott a Népszavának, akkor ugyan egy az egyben átvette a párt honlapja a cikket és a címe is az volt, ami a baloldali napilap weboldalán: Végigviszem a következő választásig. Ám feltételezhetően a negatív kommentek hatására (az egyik például így szól: „zakatol a varsói express ”) átírták a címet az MSZP oldalán. Most ez a címe: Csak helyben épülhet újra a párt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.