„Visszamenőleg. Ez rendkívül gyanús, hiszen ilyen szabályozást teljesen fölösleges meghozni, hacsak nincsen valaki, akire kifejezetten szabták” – áll a közleményben. Szerintük a közbeszerzési szabályok megváltoztatása csak törvényesíti a lopást, és a korrupciót szolgálja, a jövőre nézve is, de most már visszamenőleges hatállyal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításáról szóló jogszabály-módosítással „a Fidesz megdöntötte a sunyi törvényalkotás világrekordját” – jelentette ki az LMP társelnök-frakcióvezetője sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán. Schiffer András szerint a közbeszerzési tiltás szűkítése azt jelenti, hogy
„ha Orbán Viktor miniszterelnök nem él együtt a vejével, akkor a miniszterelnök veje továbbra is vígan pályázhat közpénzekre”.
A politikus emlékeztetett: az LMP egy éve feljelentést tett az Elios Zrt. tenderei ügyében, mivel a Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez köthető cég úgy nyert el közbeszerzési pályázatokat, hogy ugyanaz az érdekeltségi kör volt érdekelt a pályázati dokumentáció előkészítésében is.
Emlékeztetett: Orbán Viktor májusban az Országgyűlésben egy LMP-s kérdésre válaszolva kijelentette, hogy senki nem élvezhet előnyt és nem szenvedhet el hátrányt sem kapcsolatai, sem származása, sem politikai nézetei miatt. A keddi törvénymódosítással a Fidesz–KDNP sunyi módon átverte a magyar választókat, és „átírták az adott miniszterelnöki ígéretet” – fogalmazott Schiffer András.
Nyomoznak Tiborcz volt cégének ügyében
Az unió csalásellenes szervezete és az Európai Bizottság illetékes főigazgatósága is kutakodik az Elios Zrt. közbeszerzési győzelmeinek ügyében – írtuk november közepén. A főigazgatóság júniusban kezdte ellenőrizni a túlnyomórészt uniós forrásokból finanszírozott magyar pályázatokat. Nyáron Budapesten jártak az EU csalásellenes szervezetének munkatársai is, őket szintén azok a közbeszerzések érdekelték, amelyeket az Elios Zrt. nyert el. A cég a pályázatok idején Tiborcz István – Orbán Viktor miniszterelnök veje – résztulajdonában volt. Az Elios a vizsgált időszakban zsinórban lett befutó közvilágítási tendereken, 1,2 milliárd forint értékben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!