Palkovics László – aki hatékonynak minősítette a tanácskozást – az ülés után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, nincs vita abban, hogy a Klik finanszírozási nehézségekkel küzd, a hiány 17 milliárd forint, a problémára egy héten belül szeretnének megoldást találni. Az MTI kérdésére jelezte: ezt az összeget teljes egészében kipótolják majd, az átalakítások során arra kell majd törekedni, hogy a hiány ne termelődjön újra.
Az oktatási államtitkár hozzátette: az ülésen a hat munkacsoport beszámolt az elmúlt két hétben folytatott tevékenységéről. A munkacsoportok csaknem száz szakembert hívtak meg és mintegy 150 témát vetettek fel.
Bíró Gábor a fenntartói munkacsoport képviseletében elmondta: felmerült, hogy a települések nagyobb részt vállaljanak a fenntartásban, a működésben, ha erre képesnek érzik magukat, ahol ez nem lehetséges, ott pedig az állami fenntartás a megoldás. Jó lenne, ha
a Klik jobban támaszkodna az iskolákban fellelhető tapasztalatokra,
és jobban bevonná az iskolákat a feladatok ellátásába – közölte. Felvetette, hogy minden szervezeti egységben álljon rendelkezésre költségvetési fedezet, és a gazdálkodási feladatok ellátásában kapjanak szerepet az iskolák, amelyeknél egyúttal érjék el a takarékos gazdálkodást.
Tóth Tamás, a pedagógusfoglalkoztatási munkacsoport képviselője jelezte: nyolc szervezet delegáltjai vettek részt az alakuló ülésükön, de nyitottak a további bővítésre. Közölte: 15 pontban foglalták össze a problémákat, ezek között van a pedagógusok munkaideje, az adminisztrációs terhek csökkentése, a kötött munkaidő, a helyettesítés, a vezetői óraszámok csökkentésének lehetősége, az üres álláshelyek betöltése, a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatása. A tárgyalandó témák között jelölte meg a 2017. évi pedagógusminősítési keretszámok meghatározását.
Puszter Bernadett, a köznevelés-irányítási munkacsoport képviseletében elmondta: az Oktatási Hivatal (OH) szervezetfejlesztési kérdéseit tekintették át. Kitért arra, hogy az átalakítások során az egyszerűség, az átjárhatóság és a profiltisztítás az a szempont, amelyet figyelembe kell venni. Megemlítette az adminisztrációs terhek csökkentését is, kiemelte: az OH rengeteg adatot kezel, és szükségesnek látják egységes informatikai rendszer létrehozását.