Ilyenek voltunk a szétordított március 15-én

A Múzeumkertnél egymásnak feszültek az indulatok, a Tanítanék mozgalom tüntetésén hatalmas tömeg volt.

Ez lett aztán a senki földje, ahol mindenki gyanúsan méregetett mindenkit. Kokárda már mindenkin volt, de idén már lehetett kapni Klinghammer István elmémesedett Magyar Nemzet-interjújára utaló kockásat és a székely zászló színeiben pompázót is. (Jellemző jelenet: egy balliberális tüntető először azt hitte, hogy európai uniós, de mikor megtudta, hogy itt most mást szimbolizálnak a kék és arany színek, akkor inkább nem vett.) De gyanús volt a piros-fehér sál, gyanús volt, aki a népzenére táncolni mert, gyanús volt, aki kamerázott és gyanús volt, aki jegyzetelt.

Orbán beszéde alatt aztán magasba lendültek a transzparensek és a középső ujjak, zúgott a „mocskos Fidesz” és az „Orbán, takarodj”. A rendőrök rezzenéstelen arccal álltak a síporkánban, és nézték, ahogy a kormánypártiak nyújtogatják a nyelvüket, és hallgatták, hogy erre mi volt a ballib válasz. Tűrtek és talán remélték, hogy nem lesz nagyobb balhé. Ennek megfelelően valószínűleg nem zárták a szívükbe azt a férfit, aki kettétört egy ellenzéki transzparenst, és a felét magával víve eltűnt a Fidesz-hívők és az egyenruhások között. Innentől kezdve az ordítozás még hangosabb lett, a viták pedig egyre személyeskedőbbek.

„– Hát hol voltál ötvenhatban, te, merre bujkáltál, nyomorult söpredék?!
– Ne nyisd ki a szádat, hát sárga a fogad!”

A műsor végeztével így zajlott az elvonulás is, amire a szervezők Ákos dalát válaszolták. Úgyhogy az ordítozás és esernyőlengetés közben az szólt, hogy „ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanok”.

Nagyságrendekkel több ember jelent meg a Hősök terén, hogy a Kossuth térre vonuljon a Tanítanék mozgalom tüntetésére, ennek ellenére nagyságrendekkel kevesebb említésre méltó esemény akadt. A több tízezres tömeg csak szolidan skandálta néha, hogy „nem hagyjuk”, az alaphangot még a Hallgatói Hálózatból megismert Füzessi Károly szolgáltatta a menet elején. Bizarr jelenség volt, ahogy spicces cirkuszigazgatókat idéző hangsúllyal olyanokat mondott a mikrofonba, hogy „elegünk van az ötéves kísérletezésből, minőségi oktatást szeretnénk”, vagy hogy „szolidárisak vagyunk mindenkivel, akit ez a pökhendi kormány elnyom”.

Komoly üdvrivalgás akkor fogadta a szavait, amikor olyanokat jelentett be például az Oktogonnál járva, hogy a menet vége még mindig a Hősök terén vár, hogy elindulhasson. A menetben egyébként a gyurcsányista nyugdíjas békésen együtt ballagott a bakancsos metálossal és a tetovált állatvédővel meg az Anonymus-maszkos anarchistával. A kockás minta persze nagy divat volt itt is, gyereken és kutyán is láttam.

Sőt, kis túlzással állíthatom, hogy nemzetközi karriert futott be. Egy magyar srác angolul próbálta elmagyarázni egy külföldi lánynak, hogy mi is történik. A legérdekesebb az volt, amikor a kockás ingről beszélt. A lány arcát nehéz leírni: elkerekedett szemében és arcára fagyott mosolyában ott volt az elképedés, a csodálkozás, a nevetés és a szánalom is.

Magán a demonstráción aztán már csak nagy egyetértés volt, a legnagyobb felhördülés megint csak a stadionépítős beszólásokra volt, na meg persze a Sándor Mária által kért egy perc csönd után Pukli Istvánék közös sztrájkötletére. A műsor vége egy furcsa kántálásba torkollott, hamis is volt, a körülöttem álló arcokat nézve nem is tetszett sokaknak, de legalább nem köpködtek, nem árulóztak, nem bérenceztek és nem ordítoztak alatta.