A harmadrendű vádlott, azaz Kiss László az 1961-es csoportos nemi erőszak tárgyalása idején felvetette az ötletet társainak, mondják azt, „Zsuzsanna” önként közösült, de kétszáz forintot kért érte – számolt be róla a Blikk. A bírósági ítélet szerint Kiss azt akarta volna elhitetni, hogy ezt a pénzt nem fizették ki, ezért tett feljelentést a nő. „Tény, hogy L. és V. vádlottak Kiss Lászlónak e javaslatát elvetették” – olvasható a dokumentumban, ami szerint Kisséknek volt lehetőségük az egyeztetésre. Mint megírtuk, korábban a Bors számolt be róla: a háromszáz oldalas perirat szerint Kissék megpróbálták lefizetni a nőt, száz forintot kínálva neki. Végül V. Lajos felvetésére L. László és Kiss is tagadott mindent.
Az iratok szerint hibázott a rendőrség, mert bár egymástól távol ültették le a gyanúsítottakat a kapitányságon, de nem vigyázott rájuk őr, volt lehetőségük egyeztetni.
Hornyák Viktor debreceni úszóedző a 24.hu-nak felvetette azt is: a megerőszakolt nő terhes lehetett és megpróbálhatta elvetetni a magzatot valamilyen házi módszerrel.
Az úszóválogatott szövetségi kapitánya csütörtökön mondott le pozíciójáról. Távozik százhalombattai alpolgármesteri posztjáról is. Korábban egyébként Gyárfás Tamás kiállt mellette, szerinte Kiss bizonyíthatott tette után, és a Magyar Úszó Szövetség is arról határozott még, hogy Kiss folytathatja kapitányként. Megvédte Kisst a Halhatatlanok Klubja is.
Csurka Gergely, az Úszószövetség sajtószóvivője azt elismerte, hogy nem az elnökség, hanem egy szűkebb testület döntött Kissről. Az elnökségi aláíróként feltüntetett Cseh László olimpiai és világbajnok kijelentette, ő ott sem volt az ülésen. Mint portálunknak elmondta, van véleménye az ügyről, és gondolkodik még, kiálljon-e vele a nyilvánosság elé.
Az 1961-es csoportos nemi erőszak ügye a héten került nyilvánosságra, bár úszóberkekben többen állították, eddig is tudtak a történtekről. Így tett Bayer Zsolt és Aczél Endre újságíró is, akik lényegében kiálltak Kiss mellett és támadóit ostorozták. Aczél a Facebookon arról írt, hogy feltehetőleg nem is történt erőszak, csak a lány szülei bátorították a feljelentést, „mert egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni”. Aczél kommentben hozzátette azt is: „Fogalmatok sincs, hogy hány úszócsaj és szép fürdőző lány volt, akit legalább három jóképű fiatal úszófiú »megerőszakolt«. Tömegével. A vadászat vég nélkül folyt, és nem eredménytelenül.”