Egy csoki és más semmi?

Félreértést emlegetnek, de nem lép a külügy Orbán Ráhel bahreini útja miatt.

Hutter Marianna
2016. 09. 01. 9:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Udvariassági viziten, vagyis magánlátogatáson vettek részt, ami teljesen normális – így nyilatkozott lapunk megkeresésére Orbán Ráhel és Tiborcz István tavaly szeptemberi bahreini találkozójáról Garamvölgyi Balázs, az ország tiszteletbeli konzuli ügynöke, aki maga is jelen volt az eseményen.

Kedden vette észre a 444.hu, hogy a miniszterelnök lánya férjével együtt tavaly az arab országban járt, amiről a bahreini Olaj- és Gázügyi Hatóság honlapja úgy számolt be, mintha Orbán Ráhel Magyarországot képviselve tárgyalt volna energiapolitikai – köztük olajat és gázt érintő – kérdésekről a helyi energiaügyi miniszterrel. Ez utóbbi azért lett volna érdekes, mert sem Orbán Ráhelnek, sem pedig férjének, Tiborcz Istvánnak nincs felhatalmazása a magyar állam külföldi képviseletére. Később a miniszterelnök lánya közleményt adott ki, amelyben az szerepelt, hogy csak magánútról volt szó, minden más ezzel kapcsolatos állítás hazugság.

Garamvölgyi Balázs azt mondta arra a kérdésünkre, hogy szerinte nem különös-e, hogy magánszemélyek találkoznak egy külföldi ország energetikai miniszterével, ő nem tudja megítélni, ez mennyire furcsa, forduljunk az érintettekhez. Kifejtette azt is: régóta él az országban, ismeri a helyi közeget, úgy véli, csak félreértés történt; rosszul töltöttek fel egy bevett szöveget a hatóság honlapjára. Felvetésünkre, hogy a weblapra felkerült képek pont olyan protokollfotóknak tűnnek, mint amilyeneket a hivatalos állami találkozókon szoktak készíteni, azt felelte: „ha udvariassági látogatást tesz valaki, akkor az itteni vendéglátás szabályai szerint lefotózzák őket, ez a szokás”. A találkozó kapcsán még megjegyezte: „Megettünk két csokoládét és ittunk három kávét, kész, pont, ennyi volt.”

További kérdésünkre, ha félreértés történt, akkor várható-e, hogy a magyar állam tisztázza a helyzetet Bahreinnel, a konzuli ügynök azt válaszolta, hogy nem tudja, ő nem külügyi alkalmazott, inkább az érintettekhez forduljunk. Megkerestük a magyar külügyminisztériumot is, ahol azt a tájékoztatást kaptuk: egy magyar állampolgár magánútjával kapcsolatban nekik semmilyen teendőjük nincs. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tárca nem fordult Bahreinhez az ügy miatt, és nem is fog. Ez annak fényében érdekes, hogy miután a magyar sajtó elkezdett foglalkozni a bahreini úttal, tegnap az Olaj- és Gázügyi Hatóság honlapján javították a találkozóról szóló leírást. Míg korábban Orbán Ráhelt a miniszterelnök feleségeként említették, most már helyesen – a lányaként – hivatkoznak rá, és már arról sem írnak, hogy energiaügyi tárgyalásokat folytattak volna vele. Ugyanakkor rejtély, hogy a bahreini hivatal hogyan jött rá a pontatlanságra, ha nem a magyar külügy jelzett.

Garamvölgyitől azt is megtudtuk, hogy ő a szaúd-arábiai tulajdonú, de bahreini nemzetközi központtal rendelkező cégnél, a Sherbiny Holdingsnál dolgozik. A vállalatról utoljára 2015 elején lehetett hallani, amikor bejelentették: szolgáltatóközpontot nyitnak „olaj- és földgázipari projektek műszaki tervezési feladatai ellátásához”. Tehát hasonló területen, mint amelyről állítólagosan Orbán Ráhel tárgyalt az eredeti beszámoló alapján. Garamvölgyi Balázst nem utolsó- sorban az MSZP-s Mesterházy Attilához is jó kapcsolat fűzi: mint lapunknak elmondta, a kilencvenes évek eleje óta ismeri őt, ugyanarra az egyetemre jártak. A tiszteletbeli konzuli ügynök szerint kapcsolatuk csak baráti, közös üzleti ügyeik nincsenek. A Nol.hu kérdésére elmondta: az Orbán–Tiborcz-látogatásnak semmi köze nem volt a Mol-delegáció egy hónappal későbbi, szintén bahreini látogatásához.

A miniszterelnök lányának útjával egyébként hiába foglalkoztak az ellenzéki pártok – az Együtt feljelentést tett, a DK pedig Orbán Viktort és Szijjártó Pétert fogja kérdezni –, az állami hírügynökség az erről szóló közleményeket nem jelentette meg, arra hivatkozva, hogy Orbán Ráhel nem közszereplő. Az indoklás azért meglepő, mert kedden este a miniszterelnök lányának cáfoló közleményét megjelentették.

Az Orbán család nem először került kapcsolatba az arab világgal: néhány hónapja a Heti Válasz számolt be feltételezéséről, hogy a szaúdi származású Ghaith Pharaonnak lehetett közös üzlete Tiborcz Istvánnal. Az arab üzletember vásárolta meg ugyanis a volt Postabank-székházat az Adnan Polat török gigavállalkozóhoz, illetve Orbán Viktor vejéhez köthető egyik társaságtól. Legalábbis Tiborcz érdekeltségére utalt, hogy bár papíron nem ő rendelkezik az érintett BDPST Ingatlanforgalmazó Zrt.-vel, de a cég bejegyzésekor fizetett illetéket az ő bankszámlájáról utalták el.

Ghaith Pharaonról tudni lehet, sokáig körözte az FBI, illetve egy 2002-es francia parlamenti jelentésben az áll, kapcsolatban állhatott a terrorszervezetek által is használt iszlám pénzügyi hálózattal. Ám úgy tűnik, a szaúdi üzletember múltja nem zavarja az egyébként terrorizmus miatt aggódó magyar kormányt, ugyanis az államnak is fennáll vele közös érdekeltsége egy olyan élelmiszer-nagykereskedelemre szakosodott cég révén, melyben kisebbségi tulajdona van a külügyi tárca által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőháznak. Lapunk korábban kérdezte Lázár Jánost Ghaith Pharaonról, de a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy vélte, nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az üzletember. A Heti Válasz ma megjelenő számában éppen azt fogja körüljárni, hogy a tavaly Bahreinben járt Tiborcz István rokoni-üzleti holdudvara hogyan alapít amerikai és szaúdi kereskedőházakat állami pénzből.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.