Nem engednek a Rogán-féle üzletből

Nem megy be a Fidesz a Jobbik utcájába, az alaptörvény módosítását kockáztatva is kitartanak a letelepedési üzlet mellett.

Katona Mariann
2016. 10. 19. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, nem akar lemondani a kormány a letelepedési kötvényekről még úgy sem, hogy a Jobbik csak ezen az áron támogatná az alaptörvény módosítását. Kósa Lajos szerda dél körüli sajtótájékoztatóján teljesen értelmetlennek nevezte a két kérdés összemosását.
A Fidesz frakcióvezetője szerint olyan ez, mintha az ellenzéki párt azt is kérné a támogatásáért cserébe, hogy a Fidesz vegyen tőlük havonta „három Wartburg-féltengelyt”.

A Jobbik reagált

A Jobbik ugyanakkor kitart amellett, hogy november 7-ig hatályon kívül kell helyezni a letelepedési kötvényekről szóló szabályozást ahhoz, hogy egy nappal később megszavazzák az alaptörvény módosítását. Mirkóczki Ádám szóvivő elmondása szerint ennek érdekében csütörtökön már szövegszerű javaslattal érkeznek a témában összehívott többpárti egyeztetésre.

„A Fidesznek el kell döntenie, hogy mi a fontosabb: Rogán Antal piszkos pénze, vagy az ország biztonsága” – mondta.

A kormánypárti politikus egyben élesen támadta a Jobbik elnökét. Azt mondta, Vona Gábor hazudozik, hiszen korábban még ő is szerette volna az alaptörvény módosítását, és hazaárulónak is nevezte őt arra hivatkozva, hogy a Jobbik is így illette azokat, akik támogatnák a betelepítést.

Kósa ennek ellenére reméli, hogy az Országgyűlés elfogadja majd a kormány alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatát, ehhez független képviselők szavazatára számít. Szavaiból az is kiderült, hogy ha ez mégsem történik meg, akkor van B-tervük, ám erről semmit sem árult el.

A kormányzat szerdai nyilatkozataival láthatóan a Jobbikra próbálja tolni a felelősséget, azt sugallva, hogy a párt nem kezeli valódi nemzeti ügyként az alaptörvény módosítását, ezzel együtt a migrációt és a kvótakérdést. Előző nap még úgy reagáltak az Orbán Viktor miniszterelnök és Vona Gábor Jobbik-elnök közti egyeztetésre, hogy a kormányfő megfontolja az ellenzéki vezető felvetéseit. Vona tegnap este jelentette be: nem támogatja a Jobbik az alaptörvény módosítását, amennyiben a letelepedési kötvényekkel kapcsolatos kormányzati álláspont nem változik.

A tegnapi találkozó külön érdekessége – azon túl, hogy a kormány csapdahelyzetbe került –, hogy Orbán Viktor hosszú idő óta először kényszerült alkuhelyzetbe. Sőt, magát a négyszemközti találkozót eredetileg a Jobbik kezdeményezte, a kormányfő pedig engedni kényszerült. Mindezt azután, hogy Vona a miniszterelnök lemondását követelte a népszavazás érvénytelensége miatt.

A történet másik olvasata, hogy a belvárosi ingatlanügyletek, az offshore-biznisz és a legutóbbi helikopteres bulibáróskodás után Rogán Antal és környezete a Fidesz számára is teher.

Emiatt elemzői és újságírói körökben délelőtt még tartotta magát az az elképzelés, hogy
a miniszterelnök immár könnyebb szívvel válik meg a százmilliárdos letelepedési kötvény bizniszétől. Hiszen az politikai értelemben sokkal többet visz annál, mintsem bármilyen további kecsegetető haszon reményében még fenntartsák azt.

A jelek szerint azonban a fontossági sorrend mégiscsak más.

Kufárkodás

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel úgy fogalmazott: különös a Jobbik elnökének magatartása, hiszen a párt már a sokadik feltételt támasztja az alaptörvény módosításához. Korábban szerettek volna egyes rendelkezéseket kétharmados módosításokhoz kötni, voltak módosító javaslataik, legutóbb pedig „ettől szinte teljesen független kérdésben”, a letelepedési kötvénnyel kapcsolatban „szeretnének mást, mint korábban”. Az államtitkár méltatlannak nevezte a kialakult helyzetet, azt mondta, nem lehet „kufárkodásnak tekinteni” ezt az ügyet. „Azt gondoljuk, és talán feltételezhetjük is”, a valós akarat az, hogy a Jobbik nem szeretné támogatni az alaptörvény módosítását, nem szeretné figyelembe venni az emberek akaratát, és végül nem fogja támogatni a módosítást – mondta Tuzson Bence az MTI összefoglalója szerint.

A kufárkodás szót az MSZP is átvette, a párt konkrétan felszólította a Jobbikot, hogy ne „kufárkodjon” az alaptörvény módosításával, ha nemzeti ügynek tartja azt. Szakács László frakcióvezető-helyettes szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor felszólította a Fideszt, hogy mutasson egy olyan kötvényvásárlót, akinek letelepedése nemzetgazdasági szempontból indokolt volt. Elmondta, az MSZP még szeptemberben nyújtott be törvényjavaslatot, amely a letelepedési kötvények azonnali megszüntetését kezdeményezte. Ezt az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba.

Szocialista körökben feszültséget okozott, hogy Molnár Gyula pártelnök eredetileg nem is tárgyalt volna Orbán Viktorral. Aztán kedden ez mégis megtörtént, de Molnár nem tájékoztatta erről a nyilvánosságot. A kormányzati offshore-üzlet megszüntetését régóta követeli a párt, ám Vonáék a jelek szerint elvitték előlük a show-t.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.