„A CEU-val vagyok” – Ülősztrájk is volt a Parlamentnél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szervezők a demonstrációval Áder Jánosnak is üzentek, transzparensükön az állt: „Ne írd alá!”

Katona Mariann
2017. 04. 04. 14:58

Az egyik rendező a színpadról szólt a demonstrálókhoz „Ez már nem is élőlánc, ez élő tömeg, tele vannak az utcák”. Nem sokkal hat előtt a szolidaritási tüntetésen már több ezren vettek részt: zúgott a „szabad ország szabad egyetem” rigmus. Az első szónok arról beszélt, hogy most „Áder Jánoson a sor, vétózza meg a törvényt!” A CEU–n tanuló diák hangsúlyozta: „Nem vehetik el az egyetemünket! Minden döntés, amit az érintettek nélkül hoznak meg, nem demokratikus” – tette hozzá. Úgy vélte, a parlamentben ugyan a „mi képviselőink ülnek, de jelenleg nem minket képviselnek”. Mint mondta, „semmit rólunk, nélkülünk, ez a nép akarata”, ha a „képviselők nem így gondolják, ne kormányozzák az országot!”

Egy első éves CEU-s hallgató is színpadra lépett. Felháborítónak nevezte, hogy 2017-ben egy uniós tagállamban el lehet lehetetleníteni egy nemzetközi egyetemet, csak mert a kormány politikai érdeke ezt kívánja. Azért vannak itt, hogy jelezzék, ezt nem hagyják szó nélkül – hangsúlyozta a szónok. A hallgató úgy vélte, többről van szó, mint a CEU: a magyar demokrácia és a jogállamiság jelenéről és jövőjéről. Arra kérték Áder Jánost, állítsa meg a kormány ámokfutását.

Egy másik fiatal szónok, aki édesanyja disszidálása után már New Yorkban született, de magyarnak érezte magát, egy éve hazatért, hogy az egyetemen tanulhasson azt mondta: „lehet, hogy hiba volt hazajönni”. Arról beszélt, hogy Orbán Viktor nemzeti konzultációt indított arról, hogy állítsuk meg Brüsszelt, a fiatal szerint az a kérdés fontosabb, hogyan állítsuk meg a miniszterelnököt. „Nem tűrjük, hogy kioltsák a tudás és a szabadság lángját, hogy tönkre tegyék a jövőnket” – hangoztatta a szónok. Mint mondta, nem csak egy iskoláról van szó, hanem a magyar fiatalok jövőjéről. A beszédek után a tömeg azt skandálta: „nem hagyjuk”, „ne írd alá János”, „vétózd meg”.

A demonstráció hivatalos programja nem sokkal este hat óra után véget ért, a tömeg egy része viszont átvonult a Parlamenthez. Tudósítónk szerint a Kossuth téren rendőrök sorakoztak fel, a CEU-s tüntetők közül több százan csatlakoztak a Parlament előtt zajló hitelkárosultak demonstrációjához.

A tüntetők a Parlament épülete előtt egyenként mondták el a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosító javaslatot megszavazó képviselők nevét. Közben zúgott a „hazaárulók”, „börtönbe velük”, a tömeg pedig fütyülésbe kezdett. A tiltakozók egy EU-s zászlót szerettek volna kitűzni a Parlamentre, az épület főlépcsőjén viszont rendőrsorfal állta útjukat. A zászlótűzést nem engedélyezte a rendőrség, a tömeg azt harsogta: „magyar rendőr velünk van”; „Európa”. A tüntetők meglehetősen közelről néztek farkasszemet a rendőrökkel, ekkor kisebb lökdösődés is kialakult a hatóság és a tiltakozók között, utóbbiak csak azt szerették volna, ha tárgyalhatnának a rendőrökkel a zászló kitűzéséről.

Hiába a rendőrsorfal, az uniós zászló mégis lobogott egy ideig a Parlament ablakából: nem sokkal negyed nyolc után Kunhalmi Ágnes az MSZP oktatáspolitikusa frakciójának ablakából lengette meg az EU-s lobogót, közben azt kiáltotta: „Szabadságot Magyarországnak!” „Le a diktátorokkal”. Később a tiltakozók közül egy fiatal lány felmászott a Parlament főlépcsője mellett elhelyezkedő oroszlán szoborhoz, és onnan lengette az uniós zászlót a tömeg legnagyobb örömére.

Este nyolc óra körül Kunhalmi Ágnes a Parlament lépcsőjén felsorakozott rendőrsorfal előtt szólt a tömeghez. Mint mondta, „a jövő nyugaton van”, és „újra és újra meg kell harcolnunk a demokráciáért”. A szocialista politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Orbán célja az, hogy elterelje a figyelmet a korrupcióról, az egészségügy helyzetéről, arról „hogy rohadnak a kórházak”, és nő a létminimum alatt élők száma. Eközben néhány tucatnyian ülősztrájkba kezdtek a rendőrsorfal előtt.

Fél kilenckor még mindig néhány százan voltak a Kossuth téren, a demonstrálók a vasárnapi akcióhoz hasonlóan magasba emelték világító telefonjukat, miközben azt skandálták: „szabad ország, szabad egyetem”. Tudósítónknak a tiltakozók azt mondták: maradnak és felkészültek az oszlatásra is. A Parlament épülete körül kollégánk becslése szerint legalább annyi volt a rendőr, mint a tüntető. Az ORFK közleménye szerint a demonstráció megőrizte békés jellegét, rendőri intézkedésre nem került sor a Kossuth téren.

A Parlament előtt elhangzott, hogy a tüntetések ezzel nem értek véget: szerdán reggel nyolckor jelképesen lezárják a Szabadság hidat. A 24.hu szerint Büki Zoltán civiljogi aktivista bejelentette, hogy kétóránként lezárnak egy-egy hidat, egészen addig, amíg vissza nem vonják a törvénymódosítást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.