Úgy vélem, hogy egyetempolitikai szempontból feltétlenül szerencsésebb lenne, ha a Karok esetleges véleménynyilvánítása nem előzné meg az Egyetem vezető testületei állásfoglalásait és az egyetemvezetés ennek nyomán kialakított álláspontját. Hasonlóképpen gondolom ezt az MRK várható nyilatkozata kapcsán.
Együttműködésüket megköszönve, üdvözlettel:
Mezey Barna
rektor”
Pénteken a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája azt közölte, hogy szerinte időszerű volt a külföldi egyetemek magyarországi működésével foglalkozni. Azonban az ELTE hallgatói önkormányzata szombaton kiadott egy, a CEU-t támogató közleményt. Ebben azt írta: úgy gondolják, hogy a diplomák kiadásával kapcsolatos szabályozások szigorítását körültekintő szakmai diskurzusnak kell megelőznie, és a szigorítás megvalósítható a Közép-európai Egyetem teljes ellehetetlenítése nélkül is.
„A Közép-európai Egyetem a felsőoktatási palettán egyedi színfoltként jelenik meg, megszűnésével a magyar tudományos közeg és így a magyar társadalom is sokat vesztene. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek a Közép-európai Egyetemmel való kapcsolata több tudományterületen kifejezetten szoros, így a Közép-európai Egyetem bezárása közvetlenül érintené az ELTE hallgatóit is. A fenti okok mentén kifejezzük szolidaritásunkat a Közép-európai Egyetem oktatóival és hallgatóival” – közölték, hozzátéve: a Közép-európai Egyetem fennmaradásáért kérik az ügy mihamarabbi, minden érintett szereplő bevonásával történő, megnyugtató rendezését.
Mint arról beszámoltunk, pénteken az amerikai külügy és Nobel-díjas tudósok is kiálltak a CEU mellett, szombaton pedig a világ neves tudományos szereplői írtak meglehetősen kemény hangvételű üzenetet a kormánynak. Az MTA kutatói is kiálltak a CEU mellett.
Egyébként készült egy Google-térkép, melyen világszerte minden olyan helyet bejelölnek, ahol valamilyen felhívással, petícióval állnak ki a CEU-mellett.
Az MTI azt írja, a felsőoktatási törvény Magyarországon működő külföldi egyetemeket érintő módosítása a javaslat szerint szerdán kerülhet napirendre.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!