– Itt kérdés, hogy az állami rendszer ezt mennyire tudja ellensúlyozni, tehát mennyivel költhet például többet meddőségi kezelésekre, mint mondjuk szívtranszplantációra, művesekezelésre vagy éppen a diabéteszes betegek ellátására. Vajon ezek fontosabbak vagy a meddő párok esélyegyenlősége? – érzékelteti az etikai problémát Oberfrank Ferenc. A bioetikus megemlíti azt a jelenséget is, hogy az ellátóhelyek a nagyobb sikerességi mutatók érdekében a kevésbé problémás párokat szívesebben elvállalhatják, mint a bonyolult eseteket.
Az embrióbeültetés sikere az inszeminációénál jóval magasabb, de az életkor előrehaladtával azért jelentősen csökken: míg 35 év alatt két embrió visszaültetését követően a terhesség esélye közel 45 százalékos, addig 40 év fölött már csak 10-15 százalékos. Negyvenöt éves kor felett a törvények értelmében nem is végezhető ilyen kezelés. Az ikerterhességek esélye általában 20 százalék alatti. Bernard Artúr kiemeli, hogy a méhen kívüli terhesség valószínűsége 1-2 százalékos, de ezeket rendszerint időben felfedezik. A tudományos igazgató megosztja velünk azt is, hogy míg a természetes úton fogant magzatok 2-3 százalékánál fordulnak elő fejlődési rendellenességek, addig a lombikos megoldásnál 4 százalékos ez az arány. Ennek oka azonban nem a kezelésben, illetve az annak során alkalmazott gyógyszerekben keresendő, hanem abban, hogy a meddő pároknál eleve gyakoribbak a fejlődési rendellenességekhez vezető okok.
A kicsivel magasabb rizikó olyan etikai problémát is felvet, hogy míg a természetes úton fogant magzatok problémáiért csak a természetet lehet okolni, addig ez esetben bonyolultabb helyzet is előállhat. – Látjuk, hogy ami technika, az elromolhat. Hiába törekszünk erre, nem küszöbölhetünk ki mindent, főleg mert jelen esetben olyan dolgot tudunk megcsinálni, amiről soha nem tudhatunk eleget. Emiatt ilyen esetekben megjelenik az ember felelőssége is, amit az érintetteknek tudniuk kell kezelni, fel kell rá lelkileg készülniük. Ha ezt nem teszik meg, csapdahelyzet állhat elő – fogalmaz Oberfrank Ferenc.
Testen kívüli megtermékenyítésre általában akkor van szükség – és a jogszabály is akkor teszi ezt lehetővé –, ha a leendő anya mindkét petevezetéke el van záródva, alacsony a spermiumszám, az inszemináció többszöri próbálkozás után is eredménytelen, súlyos endometriózis áll fenn, a pár női tagja már elmúlt 40 éves, a petefészke pedig a vizsgálatok szerint nem működik megfelelően. Ugyancsak indok az, ha a nő egyedülállóként szeretne gyereket. Vagy ha valaki daganatellenes kezelés előtt áll – ilyenkor jellemzően csak a petesejtet veszik le, a megtermékenyítésre később kerül sor.
A beavatkozást mindig hormonpótló tablettákkal vagy injekciókkal történő stimulációs kezelés előzi meg, aminek célja az, hogy egyidejűleg ne egy, hanem több petesejt érjen meg, legyen leszívható és megtermékenyíthető. Maga a stimuláció a tüszők éretté válásáig tart. A petesejtleszívás szinte mindig altatásban történik, hüvelybe vezetett ultrahangfej és úgynevezett punkciós tű segítségével. Utóbbi az, amivel a hüvelyboltozaton keresztül leszívják a tüszőkben lévő tüszőfolyadékot. A leszívott petesejteket mikroszkóp alatt keresik meg, majd tápoldatba teszik, inkubátorban tárolják. A megtermékenyítés 4-5 órával később történik előkészített, 2-5 napos önmegtartóztatás után nyert spermával. A megtermékenyítéshez fagyasztásból felengedett vagy biopsziával nyert spermium is használható. A megtermékenyült, szabályosan osztódó préembriókat – maximum négyet – a leszívást követően minimum kettő, maximum hat napon belül speciális katéterrel juttatják a méhbe a méhnyakon keresztül, ehhez altatásra sincs szükség. A visszaültetett embriók számáról a leendő szülők döntenek.
Előfordul, hogy az ivarsejt megtermékenyülése, illetve a megtermékenyített embrió megtapadása a szokásosnál nehezebb, emiatt kiegészítő módszereket is alkalmazni kell. Az egyik ilyen megoldás az intracitoplazmatikus spermium injekció (ICSI), amelynél egyetlen spermiumot juttatnak a petesejt citoplazmájába. Erre egyebek mellett akkor van szükség, ha a spermiumok száma, mozgékonysága vagy morfológiája nem megfelelő, fagyasztott vagy sebészeti úton nyert spermát használnak fel. Ennél a beavatkozásnál a spermiumot mozgásképtelenné teszik, majd egy vékony üvegpipettával a megtisztított petesejt citoplazmájába injektálják. A megtermékenyülés aránya 80 százalékos. Ha a probléma a beágyazódás sikertelensége, akkor szükség lehet úgynevezett asszisztált hatchingre (AH). Ennek során az embrió külső burkán ejtenek apró nyílást, ami segíti az embrió és környezete közötti kapcsolat kialakítását, egyszóval a beágyazódást. Az eljárás során maga az embrió nem szenved genetikai és fizikai ártalmat, de a beavatkozás kismértékben emeli az egypetéjű ikerterhesség valószínűségét.
Az embrióbeültetést aszerint is csoportosítják, illetve szabályozzák, hogy milyen úton létrejött magzatkezdeményről van szó. Az ivarsejtek alapesetben a házastársaktól vagy élettársaktól származnak, de történhet mesterséges megtermékenyítés adományozott ivarsejtekkel is. Adományozott hímivarsejt akkor használható – és ez így van az inszeminációnál is –, ha például a pár férfi tagjának nincs spermiuma, abból kevés van, esetleg valamilyen morfológiai eltéréssel rendelkezik. Ugyancsak ok lehet, ha a lombikos megtermékenyítés többszöri próbálkozásra sem eredményes, és ennek oka vélhetően a férfi spermájában keresendő. Szintén ok lehet, ha a férfi olyan géneket hordoz, amelyek miatt utódja nagy eséllyel súlyos genetikai rendellenességgel születne, vagy pedig egy nő egyedülállóként szeretne meddőségi kezelésben részt venni. A hazai jogszabály csak az anonim spermadonáció lehetőségét biztosítja, a donorokat pedig előzetesen ki is vizsgálják. Ez így van a legtöbb európai országban, spermadonor csak anonim lehet.
Petesejt-donáció abban az esetben jöhet szóba, ha valakinek petefészke fiatal kora ellenére elégtelenül működik, vagy az életkora miatt (általában 45 éves kor felett) nagy valószínőséggel nem teszi lehetővé egészséges embrió létrehozását. Szintén szükség lehet donor petesejtre akkor, ha a lombikos megtermékenyítés többször sikertelen volt, és ennek oka vélhetően a petesejtben keresendő. Megengedett a módszer akkor is, ha a családban olyan genetikai betegség fordul elő, amelynek átörökítését el akarják kerülni. A donornak ez esetben is át kell esnie a szükséges vizsgálatokon. Petesejt-donáció már lehet nem anonim is – sőt gyakorlati példa inkább erre van. Ez esetben a leendő anya közeli hozzátartozója, oldalági rokona, testvérének párja, az egyenesági rokont és testvért leszámítva házastársának közeli hozzátartozója, esetleg házastársa testvérének házastársa lehet donor. Anonim módon petesejtjét bárki felajánlhatja, de csak az egészségügyi intézménynek, nem konkrét személynek.
A legmeredekebb kérdés az embrióadományozással történő embrióbeültetés, amire – bár itthon is van intézet, amelyik végez ilyet – kevés a gyakorlati példa. Maga a módszer akkor jelenthet megoldást, ha a pár mindkét tagjánál olyan probléma merül föl, amely egészséges embrió létrehozását nagy eséllyel kizárja, legyen az genetikai vagy egyéb ok. Például mindkét fél olyan súlyos betegséget hordoz, amely örökölhető, illetve olyan meddőségi gondok állnak fent mindkét félnél, amelyet nem lehet megszüntetni. Embriót csak anonim módon lehet adományozni, felajánlást pedig csak meddőségi kezelésen részt vevő párok tehetnek, ráadásul csak abban az esetben, ha a női fél 35 évnél fiatalabb, a férfi pedig nem szenved olyan spermiumtermelődési zavarban, amely genetikai problémára utalhat. Ebből adódóan – túl az egyéb etikai kérdéseken – eleve kockázat, hogy mindenképpen csak olyan párok magzatait lehet adományként kapni, akiknek valamilyen problémájuk volt a gyerekvállalással. A rizikó miatt ezzel a megoldással csak elvétve élnek a meddő párok, ahogyan felajánlások sem nagyon történnek. Ilyen esetben sokkal jellemzőbb, hogy a felek az örökbefogadást választják.
Az etikai kérdések magzatdonációnál végképp kemények. Itt még a lombikprogramot elfogadók között is fölmerülhet annak kérdése, van-e joga így gyerekre szert tenni azoknak, akiknek az élet más utat szánt.
Fagyasztani hímivarsejtet, petesejtet és embriót is lehet, de csak szigorú szabályok mellett. A hímivarsejt mínusz 196 fokos nitrogénben több évig is tárolható. Felengedés után 70-80 százalékuk mozgásképes marad, de megtermékenyítésre a mozgásképtelenek is alkalmasak.
Női ivarsejt csak akkor tárolható fagyasztva, ha valaki lombikprogram után dönt fel nem használt petesejtjének adományozása mellett, vagy pedig saját célra kéri megőrzését mondjuk azért, mert férje az adott időpontban nem tudott spermát produkálni. Klasszikus eset az is, ha valaki daganatos betegség kezelése – sugárterápia vagy kemoterápia – előtt áll, petesejtjét pedig a károsodástól szeretné megóvni, később felhasználni. Ugyancsak indokolhatja ezt, ha valaki olyan géneket hordoz (például BRCA mutációt), amelyek miatt nagyobb eséllyel lehet fiatal korában petefészekrákja, ami a szerv esetleges eltávolítása miatt gátat szabhat a későbbi gyerekvállalásnak. Szintén ilyen ok lehet a súlyos endometriózis, amely ugyancsak szükségessé teheti a petefészek eltávolítását. Dönthetnek a párok a lefagyasztás mellett akkor is, ha etikai okok miatt kevesebb petesejt megtermékenyítését kérik, mint amennyit sikerült leszívni.
Embrió fagyasztását akkor lehet kérni, ha a lombikprogram során maradtak vissza nem beültetett embriók, azokat pedig később fel szeretnék használni újabb lombikprogramnál. Elkerülve ezzel azt, hogy a nőnek ismételten át kelljen esnie a stimuláción, illetve a petesejtek leszívásán. Egyebek mellett ok lehet az is, ha a méhnyálkahártya túl vékony, az embrió pedig adott helyzetben nem lenne beültethető. Ma már arról is vannak adatok, hogy eleve nagyobb sikerrel ültethetők vissza az embriók akkor, ha a nő már spontán ciklusban van, nem pedig a stimuláltban. Ehhez viszont idő kell, így a kutatók egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy nagyobb arányban lennének sikeresek a lombikprogramok akkor, ha eleve fagyasztott, majd felengedett embriót ültetnének be a következő ciklusban.
Az embriót a saját célra történő fagyasztás mellett szigorúan anonim módon fel lehet ajánlani meddő pároknak is, de a donorok nyilatkozhatnak úgy is, hogy azt orvostudományi kutatás céljára ajánlják föl.
Ha a sikeres beültetés mellett a szülők a be nem ültetett embriók fagyasztását kérik, akkor annak sorsáról 5 év után ismét nyilatkozniuk kell. Ha nem tartanak rá igényt és felajánlani sem szeretnék, akkor kiemelik őket a folyékony nitrogénből, azok felolvadnak, elhalnak.
– A néhány sejtes stádiumú megtermékenyített petesejtek megítélése sokféle lehet. Ezeket gyakran préembriónak, tehát előembriónak nevezik, még az embrió kifejezést sem használják rájuk. Viszont mások vitatják ennek az állapotnak még a létezését is, azt mondják: ezt az elnevezést csak azért találták ki, hogy ezzel is leplezzék, hogy ez esetben is egy élő emberről van szó – mondja Oberfrank Ferenc. A bioetikus kiemeli, hogy a be nem ültetett embriók megsemmisítését az abortusztól erősen el kell választani, nem lehet ahhoz hasonlítani. Az eredmény persze ugyanaz, ám a művi terhességmegszakítás egészen más okból történik, mint ami miatt a fel nem használt embrióknak el kell halniuk. Ilyenkor inkább arról van szó, hogy az embriókat nem tartósítják tovább, azok pedig fagyasztás, illetve tápanyagok híján elpusztulnak. Ez azonban nem változtat azon, hogy akik az embriót erkölcsileg és etikailag teljes értékű embernek tartják, azok erre a megoldásra is egy élő ember elpusztításaként tekintenek. Ugyanakkor akik nem tartják teljes értékű életnek a nem beültetett embriót, azok mindezt a lombikeljárás szükséges rossz velejárójaként fogják fel. Azaz alárendelik annak a célnak, hogy a lombikprogram segítségével meddő párok is gyerekhez juthatnak.