Eközben a Hvg.hu észrevette, hogy egy rendeletmódosítás nyomán – amely szokatlan módon a Magyar Közlöny rendkívüli számában jelent meg pénteken – még a Jobbik támogatását is elvehetik. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett rendelet szerint ugyanis: ha egy költségvetésből törvény szerint járó támogatást jogszabálysértés miatt csökkenteni kell, akkor az így visszajáró pénzt adók módjára hajthatják be. Azaz az adóhatóság, a NAV intézkedhet a támogatás elvonásáról.
Az ÁSZ egyébként még kedden számolt be arról, hogy augusztus 10-én megkezdte volna a Jobbik gazdálkodási adatainak ellenőrzését, de a párt nem működött vele együtt, ezért az ügyészséghez fordul. A Jobbik később azonban cáfolta az együttműködés hiányáról szóló bejelentést: mint közleményében írta, „jelenleg is együttműködne az Állami Számvevőszékkel, ha azt politikai megrendelésre nem akadályoznák”. Volner János és Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója megpróbálta átadni a kért dokumentációt az ÁSZ székházában, de Volner János közlése szerint a számvevőszék megtagadta az iratok átvételét, arra hivatkozva, hogy az törvényellenes lenne.
Az ÁSZ eddig soha nem vizsgálta a pártok az évi működését, de most kivételt tettek a Jobbikkal. A 444.hu ennek okait firtató kérdésére válaszolva Horváth Bálint, az ÁSZ osztályvezető főtanácsosa elmondta, hogy valóban a 2015–16-os év vizsgálatával kezdtek, nemcsak a Jobbiknál, hanem másik hat pártnál is. A többi pártnál nem is volt semmi gondjuk, de a Jobbiknál már itt is huzavona volt. Aztán kaptak egy bejelentést, ami felhívta a figyelmüket a plakátos szerződésekre, ezért úgy döntöttek, hogy kiterjesztik a vizsgálatot 2017-re is – tette hozzá.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!