Orbán Viktor: Meddig bírja Brüsszel „a köznevetség tárgyává válást”?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormányfő szerint a Magyarországról jelentést készítők mind „Soros emberei”, „az ő tenyeréből esznek”.

MN
2017. 10. 06. 6:05

Szavai szerint az a kérdés, hogy meddig bírja Brüsszel „ezt a köznevetség tárgyává válást”. Az egész EU azért van bajban, azért nincs becsülete az európai vezetésnek, mert ilyen döntéseket hoznak az ottani bürokraták, „ilyen dolgokkal inzultálják, sértegetik a tagállamokat” – jegyezte meg.

A CEU-ügyben Orbán Viktor megismételte: a törvényeket mindenkinek, még a milliárdosoknak is, be kell tartania.

Az Európai Parlament jogállami eljárásával kapcsolatban a miniszterelnök azt idézte fel, hogy „múltkor is járt itt egy delegáció Brüsszelből”, amelyik a magyarországi beruházásokat ellenőrizte, és megállapította, hogy azok léteznek, Magyarország semmilyen értelemben nem lóg ki a sorból.

„Ami ezen túl van”, az ismét csak politikai természetű támadás, „nyilván arról van szó, hogy el kell foglalniuk magukat a képviselőknek, amíg mi helyettük is védjük Európát”. Miközben a magyar kormány ezt a munkát végzi, „ők ott bent kényelmesen ( ), a tutiban finnyáskodnak”, de „lerázzuk ezt magunkról, mint kutya a vizet” – fogalmazott.

Szerinte egyébként a Magyarországról jelentést készítők is mind „Soros emberei”, „az ő tenyeréből esznek”, a jelentésük pedig arról szól majd, hogy jobb lenne, ha nem lenne kerítés, jobb lenne beengedni a migránsokat és pénzt adni nekik.

Orbán Viktor megerősítette, hogy a visegrádi négyek miniszterelnökei a legközelebbi brüsszeli csúcstalálkozó előestéjén találkoznak Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel, és egy „baráti beszélgetést” folytatnak majd.

A magyar belpolitikai helyzetet úgy kommentálta: az, hogy egyszer csak sok miniszterelnök-jelölt tűnik fel, mint eső után a gomba, abból nem következik, hogy a kampány megkezdődik. A kormánynak nem áll módjában részt venni a kampányban egyelőre, mert dolgozni kell – jelentette ki, hozzátéve: kampány akkor lesz, ha a kormány – a választások előtt 2,5-3 hónappal – elvégezte négyéves munkáját.

Arra a felvetésre, hogy az Alapjogokért Központ szerint az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha az nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel (ÁSZ), Orbán Viktor úgy reagált: ezt a kérdést nem szeretné beemelni a politikai térbe, mert ez egy technikai, jogi, ellenőrzési, pénzügyi kérdés. A törvényeket be kellene tartani, és akkor nem lenne baj – mondta.

Ismeretes, a Jobbik cáfolta az együttműködés hiányáról szóló bejelentést, a párt „jelenleg is együttműködne az ÁSZ-szal, ha azt politikai megrendelésre nem akadályoznák”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.