A 2018-as választás legitimitása érdekében az Ab elnökéhez fordul a Jobbik

Mielőbbi gyors döntést sürget az ellenzéki párt az Alkotmánybíróságnál a plakáttörvény ügyében.

MN
2017. 11. 06. 12:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kezdeményezzen soron kívüli vagy gyorsított eljárást a plakáttörvény ügyében az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke a testületnél – ezt kéri beadványában a Jobbik. Képviselőjük, Staudt Gábor hétfői tájékoztatóján ismertette az Ab elnökéhez eljuttatott kérelmüket. Eszerint azzal érveltek, hogy a kormánytöbbség által nyáron elfogadott plakáttörvény több pontban alaptörvény-ellenes, ellehetetleníti az ellenzék politikai véleménynyilvánítását. S ha az Alkotmánybíróság megfelelő időn belül nem hoz döntést az ellenzéki pártok ez ügyben benyújtott beadványáról, akkor alapvetően kérdőjeleződik meg a 2018-as parlamenti választás eredménye s a magyar jogállamiság.

Staudt Gábor úgy tudja, az Alkotmánybíróság egyik elnöke sem élt még azzal a lehetőséggel, hogy ily módon gyorsítson fel ügyek tárgyalását. Úgy vélte, ez viszont olyan súlyú kérdés, amiről mielőbb állást kell foglalnia a testületnek.

Ismert, az úgynevezett plakátháború azután robbant ki, hogy a Jobbik, illetőleg magánszemélyek a kormányt bíráló plakátkampányt indítottak. Erre válaszul – kétharmad hiányában – feles többséggel átvitt szabályozást fogadott el a parlamentben a fideszes kormánytöbbség, mely azt mondta ki, hogy a pártok hirdetési felületet csak listaáron vásárolhatnak, semmiféle kedvezményt nem kaphatnak. Erről pedig az illetékes kormányhivatalt értesíteni kell. Ha a szerződést nem küldik el, a kormányhivatal egyszerűen leszedheti a hirdetéseket. Majd kormánytisztviselőket és a rendőrséget is felhasználva kezdték eltávolíttatni a kormányt bíráló hirdetéseket.

Az ellenzékiek hiába vártak segítséget Áder János államfőtől az ügyben, végül az Alkotmánybírósághoz fordultak. A Jobbik első körben 1100 hirdetőfelület megvásárlásával kerülte meg a plakáttörvényt, saját, tovább nem értékesített felületein ugyanis a jogszabályok szerint elhelyezheti politikai hirdetéseit. Ennek ellenére a párt saját felületeiről is eltávolították a plakátokat. A Jobbik közölte, bíróságon támadja meg azokat a kormányhivatali határozatokat, amelyek alapján leszedték a párt plakátjait.

A Fidesz Staudt Gábor tájékoztatójára közleményben úgy reagált: a Jobbik Simicska Lajos kedvéért már az Alkotmánybíróságra is nyomást akar gyakorolni. Az pedig egyenesen szánalmas, vélik, hogy a választási kudarcukat a párt ilyen kétségbeesetten már előre magyarázza. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.