Két nap alatt legalább 220 milliárd forintot osztott szét a kormány, a szokásos év végi pénzszórásnak az egyházak, a sportfejlesztések és a honvédség a fő nyertese – derült ki a Magyar Közlönyből. Az egyházak 88,2 milliárd forintot kaptak: a reformátusok 30,7 milliárd, a jezsuiták 5,7 milliárd forintot, de a Don Bosco Szalézi Társasága is 6,4 milliárd forint támogatásban részesült a kormánytól, míg az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja Magyar Tartomány például 1,2 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre.
Az Erdélyi Református Egyház is kapott 26,7 milliárd forintot. A Hit Gyülekezete körülbelül 750 milliós támogatásban részesült.
A sport is régóta közel áll a kormány szívéhez, ez a most megszavazott támogatási összegekből is jól kiolvasható.
Az RTL Klub Híradójának összesítése szerint a kabinet szerdáig nagyjából 37 milliárd forintot osztott ki még a magyar focira. Ezt megfejelték csütörtökön a MLSZ Budapesti Pályafejlesztési Programba csatornázott újabb ötmilliárddal, amiből elvileg amatőr labdarúgóknak épülnek új budapesti pályák - és egy diszkrét határozatmódosítással 3,5 milliárddal emelték meg a Vasas labdarúgó stadion fejlesztésére szánt keretet,
vagyis az év végén még 45,5 milliárddal fejelték meg a hazai focibüdzsét.
Ebből a legnagyobb tétel a Fradiváros megépítésére szánt 15 milliárd: a A Fidesz-alelnök Kubatov Gábor által irányított Ferencváros régóta tervezi a komplexum megépítését, az óriási év végi összeget most a munkálatok második ütemére kapták meg.
Nagy lehet az öröm Nyíregyházán is, ugyanis a jelenleg NB II-es futballcsapatuk 10,3 milliárd forintból költözhet majd egy új, nyolcezer fős stadionba. Orbán Viktor miniszterelnök már 2016 februárjában megígérte: amennyiben a Spartacus feljut a másodosztályba, újra napirendre kerülhet a stadion ügye.
Békéscsabán pedig 1,8 milliárd forintos támogatásából Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-akadémiája létesül.
Seszták Miklós fejlesztési miniszter városa is nyertese lett az év végi pénzosztásnak: a Kisvárdai Labdarúgó-akadémia hétszázmillió forintból fejleszthet.