Közeledik az urnazárás ideje, Emőke és Gábor pedig már reggel hétkor ott tolongtak, hogy leadják a szavazatukat. Ideje hát nekiindulni, hacsak valaki nem akarja, hogy Tájékozatlan Tökfej és Faragatlan Fráter döntsön az ő sorsáról is. De kik ők pontosan, és kire is adhatják a szavazatukat? Ahogy szombati cikkünkben is írtuk, sosem voltak még ennyire unalmasak, ötlettelenek a politikai plakátok. Sehol egy jó szlogen, a kormánypárt még az idegenellenes gyűlöletkeltést is külföldről koppintja (mert nekik Magyarország az első!), az innovációt így még a plakátrongálók találékony otrombasága jelenti.
Továbbá a szavazásra buzdító szpotok váratlan humora: a Comedy Central hirdetései feltehetőleg jóval többekben megmaradtak, mint a pártok köztéri közhelyei. A helyettünk is szívesen döntő Emőkéről és Gáborról népszerű stand-uposok, Bödőcs Tibor és Kovács András Péter meséltek nekünk, vagyis inkább riogattak velük.
A szándékosan elnagyolt figurákban lehetetlen bármi szerethetőt találni, az egyetlen közös bennük és bennünk, hogy nekik is egy (azaz két) szavazatuk van. Ők pedig hogy a csudába ne élnének állampolgári kötelességükkel – akkor hát mi sem tehetünk mást. A pártok által is előszeretettel használt mozgósítás átfordítása ez: Orbán Viktor még utalt is rá, hogy a régi „a kommunisták mind szavaznak, legyünk ott mi is” alanyát idén „sorosistára” cseréli fel. Ellenzékiek körében is visszatérő mondás, hogy a fideszes kemény mag biztosan elmegy, így a bizonytalanok sem bizonytalankodhatnak tovább, ideje tenni a haza üdvéért.
A Comedy reklámjai nem mondják meg, kire szavazzunk, a néző így bátran gondolhatja: Emőke és Gábor is a neki ellenszenves pártra adja voksát. Pedig hát miért ne csapódhatnának épp ugyanahhoz a táborhoz, ahol mi vagyunk? A reklámok arra a közkeletű félreértésre épülnek, hogy a szavazólappal egyúttal IQ-tesztet is töltünk ki, ha pedig kellőképpen egyszerűek vagyunk, hát nyilván nem is a jó helyre fogunk szavazni. (Oda, ahova egy mindig racionálisan döntő, felelős, az ország jövőjéért aggódó polgár egyedül húzhatja az ikszet.)
Persze, a kormánypárti oldalak nem hagyták magukat becsapni: a Pesti Srácok emberei például dühösen kérték ki maguknak a videókat, feltételezve, hogy azok a fideszesekből próbálnak gúnyt űzni. A következtetés persze nem puszta paranoia vagy beismerés lehet: a felbukkanó humoristák előszeretettel viccelődnek a kormányoldallal (is), a képbe hozott idegenellenességet és laposföldhitet pedig inkább jobboldali radikálisokhoz szokás kapcsolni. A hirdetéseket érte persze másféle, komolyabb kritika is: a folyamatosan feltalált ellenségekkel vívó politikát nem teszi emberségesebbé, ha újabb fantomok ellen megyünk leadni a szavazatunkat. Emőke és Gábor nem léteznek, az ellenoldali szavazó pedig leggyakrabban nyugtalanítóan ugyanolyan, mint mi magunk vagyunk.
A szavazásra buzdító, de nem valaki mellett szóló hirdetések idén is többnyire azt emelték ki: állampolgári kötelesség és jog, hogy mi is beleszóljunk a végeredménybe. A Hír TV kampányvideóiban a Szabadfogás című műsor állandó résztvevői szólaltak meg, olykor formabontó módon még csak egyértelműen szavazásra sem biztatva. „Engem április 9. érdekel, és az utána jövő napok. Hogy április 8-án ki mit csinál, azt mindenkinek a saját belátására bízom” – mondta például Konok Péter történész.
Gulyás Balázs filmes szakember ezzel szemben azt javasolta mindenkinek, hogy menjen el: „ne hagyják, hogy a barátaik négy évig azt mondják, hogy ja, te nem voltál ott, akkor ne is szólj bele”. A mozgósítás másik fontos, megszokott eleme: eszerint a szavazáskor döntünk leginkább a jövőnkről, aki pedig ebben nem vesz részt, az máskor se panaszkodjon.
Perjés Zoltán rádiós érvei voltak talán a legegyedibbek: „menjetek el szavazni szeretetből, menjetek el szavazni tisztességből, menjetek el szavazni becsületből, menjetek el szavazni bátorságból, és menjetek el szavazni viccből”. Ez utóbbira talán más nem buzdított még a Kétfarkú Kutya Párton kívül, bár az érvénytelen voksolás hívei mindig változatos ötleteket tudnak arra, mit érdemes rajzolni a szavazólapra.
Ahogy azt megszoktuk, beszálltak a kampányba a színészek és zenészek is: az RTL Klub március 16-tól sugárzott szavazásra bátorító hirdetéseket. Szinetár Dóra például azt a közismert vélekedést igyekezett cáfolni, miszerint „az én szavazatom úgysem számít”. „Egy szavazaton eddig nagyon ritkán múlott választási eredmény. Általában a nagyon sokszor egy szavazaton szokott múlni” – fejtette ki a színésznő. Egyébként nem csak a távol maradók közt figyelhető meg a feltételezés: úgysem én fogom eldönteni. A taktikai szavazás népszerűsítése például hozta magával, hogy a „befogott orral” szavazni nem hajlandóak úgy vélték, a kormányváltás úgysem rajtuk fog múlni. Lengyel Tamás színész is a döntés fontosságáról beszélt: „fontos az én felelősségem abban, hogy hogyan alakul az életem”. Gyakori szempont az is, hogy a választójog nem mindig volt adott, ezért már csak az azok iránti tiszteletből is szavaznunk kell, akik ezért küzdöttek. „Azért harcoltak eleink, hogy ez egyszer megadathasson nekünk” – mondta például Nagy Ervin színész.
Megszólalt egyébként Fluor Tomi, Ullmann Mónika és Hegyi Barbara is: a politikai véleménynyilvánítástól máskülönben ódzkodó hírességek szerepeltetése is a bizonytalan szavazónak szól. Az üzenet, hogy nem kell napi szinten politizálnunk, de a szavazás ettől még jogunk és kötelességünk: lám, az ismeretlen pártállású, a politikai közéletben magát nem diszponáló színész is ott lesz vasárnap.
