A halál szolgálatában: Locusta, Néró és Agrippina méregkeverője

Az ókori Róma intrikákkal és árulásokkal teli világa bővelkedett az orgyilkosságokban. A legismertebb ezek közül Locusta alakja, akit Agrippina és Néró használt fel halálos eszközként. Tudása, hidegvére és hírhedt bűntettei miatt neve a császárok korának legrettegettebb asszonyai közé emelkedett.

Locusta megmérgezi Britannicust Fotó: Open AI

A méreg és hatalom kora a Iulius–Claudius-dinasztia idején

A méreg a hatalom állandó kísérője volt az ókori Rómában, különösen a Iulius–Claudius-dinasztia uralkodása idején, Kr. u. 14 és 68 között, amikor Tiberius, Caligula, Claudius és Néró követték egymást a trónon. Bár Augustus (Kr. e. 27 – Kr. u. 14) volt a principátus megalapítója, őt még nem soroljuk a dinasztia uralkodói közé.

Augustus, a principátus megalkotója (Fotó: Wikimedia Commons)

Mérgekkel azonban már korábban is éltek. VI. Mithridatész Eupatór, a pontuszi király, évszázaddal korábban saját testén kísérletezett különféle mérgekkel, hogy ellenállóvá váljon. Gyermekként menekülnie kellett anyja elől, aki apját megmérgezte. A vadonban élve mérgező növényeken edzette szervezetét, és amikor felnőtt, bosszút állt. A haláltól való félelme azonban egész életében elkísérte: orvosai és főzetei nélkül sosem érezte magát biztonságban.

Az ókori Róma szíve, a Forum Romanum napjainkban (Fotó: Wikimedia Commons)

Évszázadokkal később, a császárok Rómájában tűnt fel Locusta, a galliai származású rabszolganő,

 akit a források praeclara venefica – „kiváló méregkeverő” – néven említenek. Hírneve nem abban állt, hogy sok száz embert ölt meg – ez a későbbi, modern legenda túlzása –, hanem abban, hogy Claudius és Britannicus halálában közvetlen szerepet játszott Agrippina és Néró megbízásából.

Suetonius: az első gyilkosság története

Suetonius, az Kr. u. II. században alkotott római történetíró szerint Néró féltékeny lett mostohatestvérére, Britannicusra, aki tehetségesebbnek tűnt nála, és attól tartott, hogy apja emlékének fényében a nép szeretetét is elnyerheti. Ezért „egy Locusta nevű híres méregkeverő” segítségével próbált megszabadulni tőle. 

Az első főzet csak enyhe rosszullétet okozott, ezért Néró dühében megostorozta az asszonyt, 

majd parancsot adott, hogy készítsen hatásosabbat. A méreg erősségét egy kölykön, majd egy szopós malacon tesztelték – utóbbi azonnal elpusztult. Ezután a főzetet Britannicus asztalára tették. A fiatal herceg étkezés közben halt meg.

Agrippina császárrá koronázza a fiát, Nérót (Márványszobor az I. századból) (Fotó: Wikimedia Commons)

Tacitus szerint Locusta Claudius császár halálában is szerepet játszott. A mérget Halotus, az eunuch asztalszolga szolgálta fel a vacsorán. A történetíró így ír: „A mérget egy gombás tálba öntötték. A hatás eleinte nem volt észrevehető – talán Claudius részegsége vagy ostobasága miatt. Agrippina megijedt, és orvosa, Xenophón segítségét kérte, aki, miközben hánytatni próbálta, méreggel bekent tollal megfojtotta a császárt.” Agrippina ezután fiát, Nérót emelte trónra, Locustát pedig életben hagyta, sőt megjutalmazta szolgálataiért.

Locusta Néró jelenlétében teszteli a Britannicusnak készített mérget (Fotó: Wikimedia Commons/Joseph-Noël Sylvestre)

Locusta növényismerete lenyűgözte kortársait. A római toxikológia ekkor már fejlett tudományág volt, amely a természetes anyagok hatásain alapult. Theophrasztosz, Dioszkoridész és Plinius műveiben részletesen írtak a mérgekről. Dioszkoridész De Materia Medica című munkája több mint ezer szer hatását sorolja fel, köztük a kolchikumot, a tiszafát, a sztramoniumot és a galagonyát – mind halálos alkaloidákat tartalmaztak. A rómaiak ismerték az arzénvegyületeket is, és tudatosan használták őket politikai gyilkosságokra.

A méregkeverő udvari karrierje

Claudius és Britannicus halála után Locusta „az állam eszközévé” vált. Néró uralma alatt mentelmi jogot, birtokokat és saját műhelyt kapott, ahol mérgező növényeket termeszthetett, és más méregkeverőket képzett ki. Tacitus így fogalmaz: „Az új császár tudta, hogy egy mesterségében erényes nővel van dolga, aki a jövőben is hasznára lehet.”

A zsarnok császár, Néró uralma idején Locusta mentelmi jogot élvezett (Fotó: Wikimedia Commons/Karl von Piloty)

Néró hatalmát végül saját túlkapásai ásták alá. 

Amikor a szenátus közellenséggé nyilvánította, Locusta mérget készített neki, amellyel a császár öngyilkosságot kísérelt meg – ám a testőrei elvették tőle. Amikor Galba került trónra, elrendelte, hogy Locustát láncra verve vezessék végig Rómán, majd végezzék ki. Tacitus szavaival: „A mérgek feltalálójaként elítélt, és gonoszságairól híres asszony bűneiért elnyerte büntetését.”

Néró nagy becsben tartotta méregkeverőt (Fotó: Abraham Janssens/Stiftung Preuáische)

Egyes modern írók Locustát a történelem első sorozatgyilkosaként mutatják be. A történeti források azonban inkább rabszolganőként ábrázolják, akit parancsok és a félelem irányítottak. Ahogy Borja Méndez Santiago írja Az ókori Róma 250 nője című kötetben: „Locusta mindig is eszközként működött Agrippina és Néró szolgálatában.”

A róla készült festmények – például Joseph-Noël Sylvestre híres alkotása – nem csupán egy kegyetlen nő képét mutatják, hanem a császári hatalom legsötétebb oldalát is: azt, ahol a tudás a halált szolgálta.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.