– 132, többnyire kisgyermekes csepeli család jelentkezett azokra a fővárosi lakásokra, amelyek a kerületünkben, a II. Rákóczi Ferenc út 97–105. szám alatti társasházban vannak. Helyettük – velünk szintén nem egyeztetve – Karácsony Gergely úgy döntött, hogy hajléktalanokat költöztet oda – írta a Facebook-oldalán Csepel polgármestere. Borbély Lénárd hozzátette: mindeközben a hajléktalanszállókon vannak üres férőhelyek.
„Szerintem ezt (sem) így kellett volna intézni. Karácsony Gergely egyszerűen kicsinyes bosszút áll Csepelen, holott azt ígérte, hogy minden budapesti főpolgármestere lesz” – szögezte le Borbély Lénárd.
A Csepel.info hely lap szerint öt lakás bérbeadásáról döntött 2020. december 15-én Karácsony Gergely főpolgármester. Ezekből kettő a balliberális vezetésű XI. kerületben, valamint a XIV. kerületben van. Oda nem hajléktalanokat költöztet. Három lakás viszont a kormánypárti Csepelen van: mindhármat hajléktalanok kapták meg. Nem szociális lakásokról van szó. Korábban olyan tanárok, egészségügyi dolgozók, köztisztviselők kaphatták meg ezeket a lakásokat, akiknek a munkája fontos volt a fővárosnak, de nem tudtak lakást venni vagy bérelni. Most 132 ilyen család kérelmét utasították el a „szent cél”, a hajléktalanok beköltöztetése érdekében.
A Magyar Nemzet korábban beszámolt arról,
Borbély keresztülhúzta a főpolgármester számításait, hogy fővárosi fenntartású hajléktalanszállót hozhasson létre a kerületben. A városvezető változtatási tilalmat rendelt el a Táncsics Mihály utcai épületre, és összegyűjtött ötezer tiltakozó aláírást.
Csepelen már léteznek hajléktalanszállók, azokat a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet felügyeli, azaz balliberális kezek nem érinthetik. Ezen kívánna változtatni Karácsony Gergely és kabinetje. Dukán András Ferenc, a Momentum csepeli listás képviselője is azt szorgalmazta, Csepel fogadja be a VIII. kerületi hajléktalanokat, ezért azt javasolta a polgármesternek, hogy egyeztessen a fővárossal, és javasoljon más ingatlant, amely megfelelőbb helyen van.
Karácsony terve nem járt sikerrel, ezért a főpolgármester kitalálta, hogy a városházán alakít ki hajléktalanszállót az V. kerület szívében. Két hete a Magyar Nemzet megírta: hiába a műemlékvédelmi épület, a Fővárosi Törvényszék új eljárásra kötelezte a Fővárosi Kormányhivatalt a Városháza Gerlóczy utcai szárnyába tervezett krízisszálló megnyitását tiltó határozata miatt. A krízisszálló létesítéséhez szükséges munkálatok már majdnem teljesen elkészültek, amikor a Fővárosi Kormányhivatal műemlékvédelmi okokra hivatkozva megtiltotta, hogy az épületben hajléktalanszállót alakítsanak ki. Ezt a kormányhivatali döntést támadta meg a bíróságon a fővárosi önkormányzat, mert nem látta megalapozottnak és valós indoknak a műemlékvédelemre hivatkozó tiltó határozatot.