Szánthó Miklós: A baloldal lenézi az összes választót

Április 3. után végleg kiderült: a balliberális elitet nemcsak a szolidaritás és az egymás iránti lojalitás teljes hiánya, de a választók mélységes lenézése is jellemzi. Nem pusztán a fideszeseké – a sajátjaiké is – írta legújabb Facebook-posztjában Szánthó Miklós jogász, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Szánthó Miklós Fotó: Teknős Miklós

Hozzátette: a teljes összefogásnak viszont totális bukás lett a vége. Régi bűnnek hosszú az árnyéka.

Hangsúlyozta: beigazolódott a fenti kör által folyamatosan csak „populistának” és „primitívnek” pocskondiázott jobboldali kommunikáció sokszor általa is hangoztatott tétele: ezeket csak a hatalomvágy tartja összedrótozva, semmi más. Egy bűnben fogant, semmi magasabbat, csak önmagukat szolgáló koalíció zsoldja pedig a politikai halál.

Szánthó Miklós kiemelte: van ennél még nagyobb tanulság is. Most ugyanis minden baloldali számára világosság vált, milyenek is politikusaik, éceszgébereik, moralizáló megmondóembereik a „híres színészek”, a „neves publicisták”, a „független civilek”, a „hivatásos gondolkodók”. Ők a „mi ott sem voltunk” rombolózászlóaljakból állók dandárja. Speciális képességük, hogy akkor hagyják cserben a szövetségeseiket, amikor csak akarják. Az összefogás nagyszerűségét eddig harsogó politikusi kórus és az az eltartott kisujjal szellentő elit, mely azt kikényszerítette, most a szolidaritás, az egymás iránti lojalitás teljes hiányáról tesz tanúbizonyságot – hangsúlyozta.

Szerinte pajzsra emeltek – mit pajzsra  emeltek: vágóhídra küldtek – egy, a politika világában esetlenül mozgó, szerény kommunikációs képességekkel rendelkező, a nagy nyilvánosság előtt a kiforratlan belsős ötletbörzék nyelvezetét beszélő „civilt”. Színjátékot szerveztek köré, melyet a demokrácia ünnepeként mutattak be a Fidesz „bennfentes” világával szemben. És most rá, akit „kapitányuknak” neveztek, kígyót-békát kiabálnak, egyedül az ő nyakába akarják varrni a bukást, miközben hónapokig azt üvöltötték, hogy „igen, csak együtt, csak vele sikerülhet”. Mikor kiderült, hogy nem, otthagyták egyedül – kezét senki nem fogja már elvtársai közül, nem állnak mellé, nem állnak mögé, fejüket elfordítják, mikor találkoznak vele.

Kifejtette, hogy azt hiszik, ezzel felmentik magukat a felelősség alól. Aztán egymást köpik le: „Minek fogtunk össze a Jobbikkal/Gyurcsánnyal, elvesztettünk kilencszázezer szavazót!”, kiáltanak most egymás felé hörögve. Hol van már az intellektuális pátosz, a „szeretetország” glamúrja?

Szánthó Miklós kijelentette: ilyenek ők. Sőt rosszabbak. A bukás nemcsak a balliberális élcsapat erkölcsi züllöttségét, lelki toprongyosságát, de mélységesen mély antidemokratikus mivoltát is a felszínre hozta. Ők, akik lépten-nyomon emlegetik a demokráciát, nem igazán szeretik gyakorolni azt – és nem igazán tisztelik azokat sem, akik gyakorolják.

Lenézik a választókat – és nem csak az »ostoba, vidéki« fideszeseket, de a sajátjaikat is. Azokat, akikkel elhitették, hogy az együttműködés alapja a közös döntés, a közös döntés alapja pedig az ellenzéki előválasztás, ahol a polgárok mondhatják meg, ki vezesse ezt az együttműködést. Most pedig az ezen emberek által megválasztott Márki-Zayt pocskondiázzák és az összefogás kudarcáról, tévedéséről beszélnek.

Összegzésként azt írta: lényegében azt üzenik sajátjaiknak: „Hülyék voltatok, ti rontottátok el!” 2006-ban egy másik oldalon és egy másik közösségben így reagáltak a vereségre: „Én maradok. Fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni, a sikerben, a bajban, az örömben és a munkában.” Mert mi ilyenek vagyunk. Mindenkihez. Azokhoz is, akik most nem ránk szavaztak, de akiket „vezetőik” most az út szélén hagynak.

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója (Fotó: Teknős Miklós)