A baloldal vezető elemzője az emberekkel fizettetné meg a háború árát

Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója az ukrajnai háború folytatása mellett állt ki egy konferencián, ahol az európai emberek megélhetésének védelmével szemben a szankciók kiterjesztését és a fegyverszállítmányok növelését nevezte kívánatosnak. A Soros-hálózat által támogatott kutatóintézet vezetőjének neve ismert lehet: Krekó korábban az oltásellenes kampányról a magyar ellenzék számára hasznos fegyverként beszélt.

Forrás: Mediaworks-Hírcentrum2022. 07. 10. 15:29
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erősen háborúpárti nézeteinek adott hangot a magyarországi baloldal egyik vezető elemzője egy minapi kerekasztal-beszélgetésen. Krekó Péter, a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által támogatott Political Capital ügyvezető igazgatója egy júniusi eseményen kevesellte azt az – elsősorban fegyverszállítmányok formájában – nyújtott segítséget, amelyet az EU-országok Ukrajnának eddig küldtek. Az elemző az USA-t, valamint az Egyesült Királyságot említette követendő példaként, mivel a két ország hadieszközökkel is aktívan támogatja Ukrajnát. Krekó szerint ezen a téren az eddig küldött brüsszeli támogatás minimális, s az unió fokozottabb hozzájárulását nevezte kívánatosnak.

Krekó Péter emellett úgy vélte, hogy az embereknek kellene megfizetniük az Oroszország ellen bevezetett szankciókból adódó extra terheket – például amit az elszabaduló infláció okoz. 

Szerinte a kormányok nem lesznek képesek mindezt átvállalni. Ám az igazgató épp hogy nem az uniós állampolgárok megélhetése miatt aggódott, hanem azért sajnálkozott, mert ebben a helyzetben a lakosság egyre kevésbé érzi majd saját ügyének az ukrajnai háborút, s nyomást gyakorol majd a kormányokra, hogy ne a fegyveres konfliktusba történő beavatkozást tekintsék elsődlegesnek, hanem a belpolitikai, szociális problémákra összpontosítsanak. – Azt mondják, hogy ez nem a mi háborúnk, ez Oroszország és az Egyesült Államok háborúja. Ezek azok a hangok, amelyek majd erősödni fognak. Szerintem sokkal többet akarnak majd a belügyekkel foglalkozni, nem pedig Ukrajna támogatásával – fogalmazott.

Figyelemre méltó, hogy a kormányokat azért bírálta a demokrácia mibenlétéről sokszor kioktató hangnemben értekező elemző, mert azok a polgáraik védelmét tekintik a legfontosabb feladatuknak. Ugyanis a szavazók éppen a saját érdekeik képviseletét és védelmét várva adnak megbízatást egy pártnak, és ha utóbbi nem így jár el, az a választói bizalommal való legsúlyosabb visszaélésnek minősül.

Krekó Péter egyébként rendszeresen támadja Magyarországot különböző konferenciákon, s a Twitter-oldalán is több tucat, hazánkat lejárató bejegyzést tett közzé. A koronavírus-járvány alatt is, 2020 decemberében a Politico nevű brüsszeli portálnak arról beszélt, hogy az emberek oltakozási hajlandóságának aláásásából hogyan profitált volna az ellenzék, mivel szerinte a vakcinák elleni sikeres lejáratókampány esetén Orbán Viktor viselte volna a politikai következményeket.

A Political Capital ügyvezetője által most megütött militarista hangnem azért sem meglepő, mert a pénzcsapot nyitva tartó Soros György is rendre háborúpárti nézeteket hirdet. 

Az ukrajnai konfliktus kapcsán a tőzsdespekuláns az egyik kedvelt szócsövén, a Project Syndicaten márciusban közölt írásban a harmadik világháború kitörésével riogatott, s vadászgépek szállítását is sürgette Ukrajnába. Úgy vélte, hogy a MiG típusú repülők bevetése döntheti el a fegyveres konfliktust. A tőzsdespekuláns a májusi, Davosban tartott Világgazdasági Fórumon is háborúpárti nézeteinek adott hangot: ismét a harmadik világháború kitörésének lehetőségét emlegette, s a „szabad világ” megőrzésének előfeltételének nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire mért vereséget. A milliárdos üzletember az ukrajnai konfliktust a nyílt és a zárt társadalmak küzdelmeként állította be.

Soros György fia minap az Európai Külkapcsolati Tanácsán tartott háborúpárti előadást. A Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott szervezet ülésén Alexander Soros a jelenleginél nagyobb nyugati szerepvállalást nevezett kívánatosnak az ukrajnai háborúban, és bírálta, hogy az USA, valamint az európai országok nem segítenek katonákkal is Ukrajnának.  Szerinte Amerikának és nyugati szövetségeseinek cselekvő – vagyis katonailag aktívabb – félként kellene fellépniük a konfliktusban ahelyett, hogy a „szokásos szerelemünnepeiken” a saját kultúrájukat éltetik. 

Jelzésértékű, hogy Alexander Soros pozitívumnak nevezte, hogy Németország többé már nem pacifista.

Az OSF elnökhelyettesi tisztségét betöltő ifjabb Soros úgy vélte, hogy Nyugat-Európának és az USA-nak már rég háborúznia kellene Oroszországgal, s ha utóbbi nem rendelkezne atomarzenállal, akkor már megtörtént volna egy ahhoz hasonló katonai beavatkozás, mint amilyet a Nyugat hajtott végre az egykori Jugoszlávia területén az 1990-es években, a délszláv háború idején.

Borítókép: Krekó Péter (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.