időjárás 4°C Aida , Karolina 2023. február 2.
logo
Gyurcsányék kettős tagsága egyértelműen az MSZP ellen irányul

Átigazolási hullám kezdődhet a baloldalon

Bákonyi Ádám–Gabay Dorka
2022.11.17. 05:45
Átigazolási hullám kezdődhet a baloldalon

Gyurcsány Ferencék a kettős tagság bevezetésével megkönnyítik a búcsúzást a saját pártjukkal elégedetleneknek, a lépés ugyanakkor legfőképpen az MSZP ellen irányul – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint elindul az át- és leigazolási hullám a baloldalon, amelynek a Demokratikus Koalíció (DK) mellett a Momentum lehet a fő nyertese.

– Leült az árnyékkormány lendülete, a Demokratikus Koalíció (DK) nem vonzotta be új tagok hosszú sorát, ezért új lendületet kell adni neki – mondta Kiszelly Zoltán a Magyar Nemzet értesüléséről, miszerint az alapítástól bevett szabályt elhagyva, a jövőben immár más pártok tagjai is beléphetnek a DK-ba. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója hangsúlyozta: Gyurcsány Ferencék a kettős tagsággal több lépcsőben könnyítik meg a búcsúzási lehetőségét a saját pártjukkal elégedetleneknek, akik ráadásul a szívük mélyén a DK-val szimpatizálnak.

Első lépésben, akár burkoltan csak kettős tagságot kínálnak nekik, később pedig meggyőzik őket arról, hogy inkább csak a DK-sat tartsák meg, mert hosszú távon az jelent nagyobb biztonságot

fogalmazott a politológus. Hozzátette: a DK-hoz való csatlakozást várhatóan felgyorsítja majd, ha bejön Gyurcsány terve, miszerint pártja támogatottsága tartósan tíz százalék feletti lesz. Így a legutóbb tízezer tagról beszámoló bukott miniszterelnök tavaszra akár már tizenötezres tagságról beszélhet még akkor is, ha az újak esetleg csak kettős tagok. – A DK újítása legfőképpen az MSZP ellen irányul, és főként azokat szólíthatja meg, akik csalódtak a legutóbbi kongresszusban, vagy a helyi szintű egyezkedéseken alulmaradnak majd – jelentette ki Kiszelly Zoltán.

Arról, hogy a napokban a Jobbik korábbi alelnöke, Stummer János a Momentumba igazolt a politológus úgy vélekedett: mivel a Mi Hazánk világossá tette, hogy senki nem csatlakozhat hozzájuk, aki valaha is szövetséget kötött Gyurcsányékkal, az egykori jobbikosok számára már nem vezet oda út.

Az ilyen, úgymond, konzervatív politikusok számára az önmagát ugyancsak konzervatívnak valló Márki-Zay Péterhez való csatlakozás lenne lehetőség, ám ő még nem alapított pártot, egyelőre csak annak infrastruktúráját építi. A Momentum ugyanakkor káderhiánnyal küzd, parlamenti pártként viszont karriert is kínál. Így logikus, hogy a rutinos politikus Stummert, esetleg más jobbikos, vagy magukat konzervatívnak tartó politikusokat is a Momentum felé viszi ez a vákuum

– magyarázta Kiszelly Zoltán, aki szerint ezen a trenden még az változtathat, ha Márki-Zay valóban megalapítja saját pártját. – Egy biztos, indul az át- és leigazolási hullám a baloldalon – összegzett a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

Stummer János egyébként messze nem az első – várhatóan nem is az utolsó –, aki kilépett a Jobbikból.

Ismert: a párt néhány évvel ezelőtti húszszázalékos támogatottsága mára a parlamenti küszöbhöz szükséges öt százalékot sem feltétlen érné el, lényegében az MSZP-hez vagy a Párbeszédhez hasonló minipárttá vált. Az első kilépési hullám a 2018-as parlamenti választás utáni pártszakadáskor volt, amikor mintegy 160 polgármester, önkormányzati képviselő és megyei közgyűlési tag szakított a Vona Gábor által hátrahagyott Jobbikkal.

Ekkor távozott többek mellett Dúró Dóra, Volner János, Apáti István, Toroczkai László, illetve Novák Előd is – Volner kivételévek ők ma már a Mi Hazánk országgyűlési frakciójának tagjai. 

Sneider Tamás, az akkor megválasztott pártelnök 2020 tavaszán, nem sokkal azután lépett ki, hogy Jakab Pétert elnökké választották. Sneider mellett akkor Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely is a távozás mellett döntött. Ugyancsak 2020 elején lépett ki a pártból Bencsik János is, és távozott négy fővárosi önkormányzati képviselő is. Idén nyáron Murányi Levente, az 1956-os forradalom egyik ismert szereplője is bejelentette, nem akar a jövőben a Jobbik tagja maradni. Stummer János egyébként  a Jobbik májusi tisztújítása után közölte, hogy kilép a pártból, miután Jakab Péter mellett döntött a választmány. Jakab pedig augusztusban hagyta el a Jobbikot, többedmagával.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Mirkó István)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.