Karácsony baráti szervezetek javaslata alapján rendezné át a főútvonalakat

„Hamarosan befejezzük a város legnagyobb beruházását, a 3-as metró felújítását, ami után a következő feladatunk, hogy a metró felett a várost is megújítsuk” – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester, ám a részleteket egy későbbi időpontra ígért. A főpolgármester baráti szervezetekkel találkozott, kiemelve a Levegő Munkacsoport részvételét. Utóbbi tavaly nyújtott be a fővárosnak egy javaslatcsomagot, amelyből már néhány ötletet át is vett a vezetés. A Magyar Autóklubot viszont ismét kihagyták a véleményezésből. Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője szerint a főpolgármester kénye-kedve szerint válogat a civil szervezetek között, holott az egyensúlyra, a harmónia megteremtésére kellene törekednie.

2023. 03. 14. 17:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Levegő Munkacsoport továbbá azt javasolja, hogy készítsenek megvalósíthatósági tanulmányt a budapesti kilométer- és szennyezésarányos útdíj bevezetéséről. Lukács András, az egyesült elnöke lapuknak elmondta: dugódíjat csak törvénymódosítás útján lehetséges bevezetni. Ehhez pedig a kormány egyetértése és az Országgyűlés döntése szükséges.

Fotó: Karácsony Gergely civilekkel egyeztetett (Fotó: Fővárosi önkormányzat)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.