A kamara bujtotta fel a háziorvosokat

A háziorvosok többsége már megállapodott Győrben és Győr-Moson-Sopron vármegyében az új ügyeleti struktúra működtetéséről, így áprilistól már zökkenőmentesen működhet a rendszer – mondta a Karc FM Hangoló című műsorában Pergel Elza. Győr alpolgármestere szerint a háziorvosok ellenszegülésében nagy szerepe volt a Magyar Orvosi Kamara vármegyei elnökének, Szijjártó Lászlónak, akinek sikerült befolyásolnia az orvosokat.

2023. 04. 01. 6:10
null
20230116 Nyírtelek Járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések Magyarországon, emellett tart a légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta járvány is, tele vannak az orvosi rendelők, a mostani enyhe, esős és párás tél kedvez a kórokozók elszaporodásának, a hurutos megbetegedések terjedésének. Fotó: Dodó Ferenc DF Kelet-Magyarország Képen: Dr Takács Anikó rendelése Fotó: Dodó Ferenc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Értetlenül fogadta a háziorvosok tiltakozását az ügyeleti rendszer átalakítását illetően Pergel Elza, az önkormányzat ugyanis három éve készül az átalakításra, sőt a kezdetektől igyekezett bevonni ebbe a munkába a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház vezetőit is. A győri alpolgármester tájékoztatása szerint a háziorvosok évek óta sürgették az ügyeleti rendszer átalakítását, miközben ellenálltak az átalakításra vonatkozó kezdeményezéseknek. Tiltakozásuk hatására így nagyon nehezen tudták az új ügyeleti rendszert elindítani, a hiányzó háziorvosok feladatát pedig a rezidensek és a mentőszolgálat munkatársai látták el. 

Az alpolgármester ugyanakkor kiemelte: annak ellenére, hogy a baloldali sajtóorgánumok az ellenkezőjét sugallták, tapasztalatai szerint a lakosság semmilyen nehézséget nem érzékelt a történtekből.

Pergel Elza kitért arra is, hogy az orvosok ellenállásában nagy szerepe volt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron vármegyei elnökének, aki képes volt a helytelen irányba elvinni a háziorvosokat. 

A helyzet rendezése érdekében ezért Szász Katalin járási tiszti főorvos határozat formájában kereste meg a háziorvosokat, amelyben arra hívta fel a figyelmüket, hogy milyen jogi következményei lehetnek annak, ha nem regisztrálnak az ügyeleti rendszerbe. Tudomása szerint ez a figyelemfelhívás már hetvenöt százalékban mozgósította a háziorvosokat, akik eleget tettek a bejelentkezési kötelezettségüknek is.

Miként lapunk is megírta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei járási tiszti főorvosok arra figyelmeztették a tiltakozó alapellátókat, hogy vállaljanak havonta két alkalommal, délután négytől este tízig ügyeletet, március 31-ig pedig jelezzék vissza a tiszti főorvos hivatalának, hogy eleget tettek a felhívásnak. Aki a határozatban szereplő felhívásnak nem tesz eleget, az harmincezer forinttól ötmillió forintig terjedő pénzbírságot kaphat, és a praxisengedélyét is visszavonhatják.

A történtekre reagálva a Magyar Orvosi Kamara vezetői azt tanácsolták az új ügyeleti rendszer ellen tiltakozó háziorvosoknak, hogy jelentkezzenek az ügyeleti munkára, de ne írják alá a szerződést az Országos Mentőszolgálattal. Kincses Gyuláék veszélyes és felesleges fenyegetésnek titulálták a felszólító határozatot, ugyanakkor úgy vélték, hogy be kell tartani azt.

A MOK vezetői felvetették azt is, hogy az érintett háziorvosok tömörüljenek pertársaságokba, a jogi költségeket és a pertársaságok szervezését pedig a köztestület vállalja. Az orvosi kamara emellett felvetette azt is, hogy közigazgatási perben kezdeményezi az álláspontja szerint hibás tisztiorvosi határozat megsemmisítését. Kincsesék kijelentésére reagálva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón ugyanakkor tisztázta: senkit semmivel nem fenyegetnek, csupán a törvény betartásáról van szó, ami mindenkire vonatkozik.

Az Országos Mentőszolgálat egyébként szintén jelezte, hogy Győr-Moson-Sopronban több mint 130 háziorvos jelentkezett szolgálatra, és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is – ahol mától állnak át az új ügyeleti rendszerre – egyre nagyobb számban kapcsolódnak be.

A Telex információi szerint már nem rezidensek fogadják a betegeket Győr-Moson-Sopronban.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Kelet-Magyarország/Dodó Ferenc)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.