Mint ahogyan arról a Magyar Nemzet beszámolt, két nap leforgása alatt csaknem háromszázmillió forintot osztott szét prémiumként Karácsony Gergely. A lap információi szerint a folyton pénzszűkét emlegető Karácsony titokban csaknem ötven vezetőnek hagyott jóvá egyenként is milliós extra juttatásokat.
Karácsony nem bánta meg a prémiumok jóváhagyását, és még az M1 riporterét is félrelökte + videó
A főpolgármester nem bánta meg, hogy nagy összegű prémiumokat osztott ki, legalábbis a sajtósa válaszából ez derült ki, ugyanis Karácsony Gergely nem válaszolt a kellemetlen kérdésekre, sőt az M1 riporterét odébb is lökte.

A BKK és a BKV vezetői hatalmas, több esetben csaknem tízmillió forintos prémiumot vehetnek fel, de a közlekedési cégek vezetői mellett a fővárosi közműholding első embere, Mártha Imre is zsebre tehet 7,842 millió forintot prémium gyanánt, sőt a Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója is 9,48 millió forintot vihetett haza. Barts J. Balázs az egyik főszereplője volt a Városháza-botránynak, ezt követően pedig még fegyelmit is kapott.
Karácsony nem bánta meg a prémiumok jóváhagyását. A főpolgármester szerdán reggel a CEU-ra érkezett, ahol beszédet mondott a Budapest Fórumon, itt szerette volna megkérdezni ebben a témában több újságíró is, azonban Karácsony egy szót sem szólt a feltett kérdésekre.
További Belföld híreink
Helyette az egyik sajtósa annyit mondott, hogy Karácsony nem bánta meg, hogy ekkora prémiumot osztottak ki. Ezt követően a főpolgármester az M1 riporterének, Császár Attilának lefogta a kezét, és félrelökte.
További Belföld híreink
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Magyar Nemzet)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Eljátszotta a Hegylakót a Tisza, aztán jött a szájkosár + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A kerületek rendbetennék a fővárosi zöldfelületeket
A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

Kövér László: Ha Európa beszáll a háborúba, abból világháború lesz + videó
Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

Dagad a botrány a Tiszánál, elcsalhatták az előválasztást
Sok aktivista háborodott fel az eredményhirdetés után.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Eljátszotta a Hegylakót a Tisza, aztán jött a szájkosár + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A kerületek rendbetennék a fővárosi zöldfelületeket
A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

Kövér László: Ha Európa beszáll a háborúba, abból világháború lesz + videó
Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

Dagad a botrány a Tiszánál, elcsalhatták az előválasztást
Sok aktivista háborodott fel az eredményhirdetés után.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!