De Fukuyama a National Endowment for Democracyhez (NED), az amerikai külpolitikai érdekérvényesítés Európában is jelentős hídfőállásához is köthető: az alapítvány igazgatósági tagja volt, illetve annak egyik fórumában tanácstag.
A NED lényegében a CIA (Központi Hírszerző Ügynökség) hivatalossá tett megjelenése külföldön – nyilvános közléseket idézve így írta le tömören az a nemzetbiztonsági dokumentum, amelyet a nyáron hozott nyilvánosságra az Országgyűlés szakbizottsága a dollárbaloldal-botránnyal összefüggésben.
Stanfordi e-mail-címén megkerestük e cikkhez Francis Fukuyamát, hogy feltehessük kérdéseinket, ő azonban nem reagált erre. Ha érdemben megteszi, frissítjük majd cikkünket.
Le nem száll hazánkról
Mindenesetre Magyarország és az illiberális demokrácia feltűnően és folyamatosan jelen van Fukuyama gondolataiban. Talán tart valamitől? Attól, hogy hazánk minta lehet más államoknak is?
Nemrég egy interjúban annak a véleményének adott hangot, hogy
nem érti, hazánk hogyan lehet még az Európai Unió tagja, miközben szerinte Ukrajna jelenleg sokkal demokratikusabb ország, mint Magyarország.
A Szabad Európának adott korábbi interjújában pedig azt fejtette ki,
Magyarország a visszalépés példája
Francis Fukuyama hazánkkal kapcsolatos aktivitása Fricz Tamásnak is feltűnt. A Magyar Nemzet publicistája véleménycikkében azt sürgette, hagyja abba Magyarország minősítgetését.
Varga Judit fideszes politikus, volt igazságügyminiszter pedig úgy fogalmazott a közösségi oldalán:
Egy biztos: a tévedéseiről ismert filozófus egyszer még meg fogja köszönni a magyaroknak, hogy mindvégig kitartottak Európa és az unió mellett.
Nyugaton is elunták már
Viszonylag ritka, hogy egy tudós olyan elmélettel váljon világhírűvé, amely nem igazolódik be – mintha például a Nobel-díjas Karikó Katalin olyan felfedezéshez járult volna hozzá, amely végül nem segítette a koronavírus-járvány megfékezését.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!