A washingtoni Johns Hopkins Egyetemről már nemrég, Francis Fukuyamáról szóló cikkünkben is megírtuk, érdekes módon ő, valamint Korányi Dávid és az utóbbihoz kapcsolódó Bajnai Gordon exkormányfő is megfordult ott. Gati kutatóprofesszor, de az orosz tanszék vezetője is volt ott.
Mindenesetre úgy tudjuk, az említett Washington melletti tanácskozáson a magyarországi helyzet is szóba került, mégpedig abban a – mindenki számára nyilvánvaló – összefüggésben, hogy a Fidesz 2010-ben kormányra jut majd. Megvitatták a Jobbik és a Fidesz politikáját, valamint előbbi finanszírozási hátterét. Ekkoriban az amerikaiak már mindkét párt térnyerésétől tartottak, noha különböző okokból.
Gati a 2010-es kormányváltás óta a Fidesz-kormányzás kérlelhetetlen ellenzője, aki a balliberális médiában, illetve a Soros György alapította magánegyetemen, a CEU-n is szívesen elmondja véleményét, a Népszavában pedig – vélhetően annak vezetésével ápolt jó személyes kapcsolata révén is – Washingtoni napló címmel saját rovatot is kapott.
Viszont nem mindenkinek nyilatkozik.
A CEU-n tavaly szeptemberben a mai Magyarországról szólva a Horthy-rendszerrel, illetve Rákosi Mátyás kommunista diktátor Amerika-ellenességével vont párhuzamot, majd amikor a közmédia riportere az Action for Democracy finanszírozásáról kérdezte, bárdolatlanul lerázta őt. Ezen a videón a kérdéses rész 17:45-től látható. A párbeszéd a következőképp alakul:
Császár Attila (MTVA): Mi a véleménye arról, hogy Amerikából támogatták a magyar baloldal választási kampányát?
Charles Gati: Nincs véleményem. Nem ezért vagyok itt.
Császár Attila: Ez kormánybuktatásra alkalmas pénz volt ez a kétmilliárd, mit gondol?
Charles Gati: Ilyen hülyeséget nem kérdezhet tőlem, ugye?
Gati a magyar sajtóhoz való hozzállása annál is érdekesebb, mivel az Orbán-kormányokkal szemben gyakran felemlegeti, hogy hazánkban szerinte sérül a sajtószabadság.
Keresd a nőt!
Az MTI-ben megjelent hivatalos életrajza szerint Gati 1970 és 1986 között a New York-i Columbia Egyetem tanára és kutatóintézetének munkatársa volt. Itt barátkozott össze és került szoros munkakapcsolatba Zbigniew Brzezinskivel, az amerikai külpolitika egyik legnagyobb hatású stratégájával, egykori nemzetbiztonsági tanácsadóval. 1993–94-ben az amerikai külügyminisztérium tervező osztályán Európa- és Oroszország-ügyi főtanácsadóként alkalmazták, munkája középpontjában a NATO-bővítés állt. 2000 óta oktat a Johns Hopkins Egyetem nemzetközi tanulmányok posztgraduális iskolájában.