Kommunista béklyók helyett valódi gondoskodás

Egyre sikeresebb a gyermekvédelemből kikerült fiatal felnőttek öngondoskodásra nevelése, amelyhez nagy cégeket is meg tudtak nyerni partnernek – mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára lapunknak. Mint kifejtette, komoly szerepet vállalnak a gyermekvédelemben az egyházak is, melyeknek a tevékenysége a szociális szférában is nélkülözhetetlen. Az államtitkár kitért arra is, hogy a fogyatékkal élők és a hátrányos helyzetűek gondjainak megoldásához a baloldali kormányok segélyezési és struccpolitikájától eltérően viszonyulnak, amelynek már láthatók az eredményei.

gondoskodáspolitikai államtitkár Fotó: Arpad Kurucz

– Mit jelent a gyakorlatban a gondoskodáspolitika?

– A gondoskodáspolitika egy új elnevezés a kormányzati struktúrában, a mögöttes tartalom azonban az emberiség évezredes tapasztalata. A gondoskodás egy velünk született képesség, nem egy kimunkált kényszer, aminek mindenki a részese tud lenni. 

Volt egy időszak a kommunizmus alatt, amikor a gondoskodást állami monopóliummá tették, de valójában az a helyes, ha az országban élő összes magyart a gondoskodás részévé tesszük.

 Mindenki vagy gondoskodik valakiről, vagy gondoskodnak róla. Akkor működik jól ez a terület, ha minél több szereplőt be tudunk vonni. Nemcsak az államot és az önkormányzatokat, hanem civileket, egyházi szereplőket, gazdasági társaságokat. Amikor megfogja valaki egy látássérült ember kezét és átvezeti a zebrán vagy gyermek születik egy családba, akkor már gondoskodunk valakiről. Velünk van ez a szó és gyakoroljuk is ezt a műfajt, ezért jó, ha minél szélesebb tömeget vonunk be.

– Kiket érint ez a legjobban?

– A gondoskodásnak két rétege van: az egyik a saját magamért vállalt felelősség, a magamról való gondoskodás, az öngondoskodás. Ha pedig már valaki nem tudja megoldani a saját problémáját, ott be kell hozni a közösséget, a közösségi gondoskodást. Az utóbbira példa lehet a gyermekvédelem világa, amikor a nehéz sorsú gyermekek nem tudnak a saját családjukban felnőni, de ide tartozik az időskor, az idősotthonok világa, illetve a fogyatékosságal élő emberek élethelyzete, és persze számos célcsoport: szenvedélybetegek, hajléktalanok vagy a pszichiátriákon ellátottak, ahol kell valami plusz segítség az életben.

„A kommunizmusban a gondoskodás állami monopólium volt, pedig minden magyart ennek részévé kell tenni” (Fotó: Kurucz Árpád)

– Milyen feladatokat és gyakorlati tevékenységeket lát el a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár?

– Ami a portfóliómhoz tartozik, az ennek a területnek a teljes szakmai irányítása, beleértve a felzárkóztatást is. Lényeges, hogy a szociális, a gyermekvédelmi és a felzárkózást érintő területen az állam nemcsak egy fenntartói szerepet lát el, hanem sokkal inkább koordinál és szabályoz, behoz külső szereplőket, az ő erőforrásaikat használva. Ezeknek a szakmai egyben tartása és a területek kiszélesítése a feladatom, hogy a gondoskodáspolitikának minél több partnert tudjunk szerezni.

– Hogyan működik együtt az állam és az egyház a gondoskodásban? 

– Természetes dolog volt az a magyar és az európai családokban is, hogy az egyházak missziójuknál fogva, tehát nem jogszabályi kötelezettségek alapján, segítenek a nehéz sorsú embereken. Ezt a magyar rendszerből a kommunizmus teljesen kiirtotta a második világháború után egészen a rendszerváltásig tartó időszakban. A legnagyobb probléma az, hogy egy olyan erőforrást vett el a családoktól, ami korábban alapértelmezett volt. Ezt az erőforrást szeretnénk ismét segíteni, bátorítani, mert végeredményben ez nem az állam vagy az egyház érdeke, ez azoknak a rászoruló embereknek az érdeke, akik mellé oda tud lépni egy szereplő és megfogja a kezüket.

– Milyen ellátási területeken támogatják egymást az egyházakkal?

– Az egyházak több száz, több ezer éves tapasztalatára építve kialakítottunk velük egy stratégiai együttműködést. Számos pluszfeladatot vállaltak az elmúlt időszakban, 

ma a gondoskodási palettának több mint az ötven százalékát egyházi szereplők látják el, például a szociális bentlakásos intézmények világában ők a legnagyobb arányú résztvevők. A gyermekvédelem háromnegyedét is ők látják el, az összes nevelőszülő egyházi vagy civil fenntartású intézmény alá tartozik. 

Azt gondolom, hogy az ő hozzáadott értékük a lelki érték: a közösségi kapcsolatok kialakítása, valamint a traumák feldolgozása. Ebben az egyház nagyon sokat tud segíteni.

– Milyen tapasztalatokat szereztek a fogyatékossággal élőknek indított Támogatott lakhatás program megvalósítása során?

– Ezzel a programmal ki akarjuk nyitni a társadalom felé a fogyatékossággal élők ügyét. Ezt elzárta az emberek elől a korábbi kommunista intézményrendszer és felfogás, amelyik 1990 előtt a városok szélére telepített nagy intézményekbe csukta azokat a fogyatékossággal élőket, akiket a családjuk nem tudott otthon ellátni. Ők nem váltak így a hétköznapok természetes részévé, egy családban nem volt szokás elmondani, hogy fogyatékossággal élő személy található a közeli rokonok között.

– Hogyan működik ez a program a mindennapokban?

– A tíz évvel ezelőtt indított kormányzati programnak az a célja, hogy a nagy intézmények világa helyett kicsi lakások épüljenek, továbbá az, hogy azoknak az embereknek segítsük az önálló döntéseit és életvitelét, akik lehet, hogy fogyatékossággal élnek, vagy más a munkavégző képességük, de mégiscsak tudnak értéket alkotni. Az a dolgunk, hogy gondoskodjunk róluk és meglássuk bennük az embert. A „támogatott lakhatás” kifejezés valójában a lakhatás támogatásáról szól: nem engedjük el a segítségre szorulók kezét, hanem biztosítunk nekik olyan segítőt, ápolót vagy szociális munkást, aki jól ismeri a mindennapi életüket. Úgy lakhatnak 6–12 fős házakban, tehát kis közösségekben, hogy nappal mindenki dolgozik és csak estére megy haza, de ezenkívül bekapcsolódhatnak akár egy közösség életébe is.

– Kiknek szól az Érték vagy! program? Hány embernek és hogyan tudtak segíteni a jobb életkörülmények létrehozásában?

– Amíg az előbb említett Támogatott lakhatás program azoknak segít, akiknek intézményi elhelyezés kell, mert a család nem tudja otthon ápolni őket, addig 

az Érték vagy! program azoknak a fogyatékossággal élő magyaroknak szól, akik nem intézményben laknak és képesek a munkavégzésre. A program mögöttes gondolata az volt, hogy az államszocialista vagy kommunista béklyót törjük szét. 

Azért, mert valaki például megváltozott munkaképességű lett és fogyatékossággal élt, a baloldali kormányok elűzték őt a segélyek világába. Bár ez látszólag könnyű megoldásnak tűnt, teljes mértékben kiszolgáltatottá tette az érintetteket. Egy ember megélhetése hosszú távon nem függhet a segélyektől, mert nemcsak anyagi kérdésről beszélünk, hanem a legfontosabb az, hogy megadjuk az önértékelés és az önbecsülés lehetőségét. Ez egy nehéz munka, amit 2010 előtt a baloldali kormányzás egyszer sem végzett el. Ők nem vitték vissza nagy számban az embereket a munka világába, hanem azt mondták, hogy inkább mindenki éljen segélyeken. Sereghajtók voltunk Európában tizenhárom évvel ezelőtt, amikor 18 százalék volt a foglalkoztatási arány ebben a célcsoportban, most pedig ott tartunk, hogy csaknem ötven százalékra sikerült feltornászni. Ez azt jelenti, hogy csaknem minden második megváltozott munkaképességű embernek van munkája és jövedelme.

– Hogyan tervezik tovább javítani ezt a mutatót?

– Még nem vagyunk elégedettek, mindig van feljebb, de ezen az úton szeretnénk tovább menni, mert csak ez járható, és ezt jelzik vissza az érdekvédelmi szervezetek és a gazdasági társaságok is. Az Érték vagy! célja felhívni a figyelmet arra, hogy ha valakinek megváltozik a munkavégzési képessége, attól az még nem tűnik el. Ahogy nem veszik a ködbe az akarata sem, mely szerint ő szeretne bérből élni. Ehhez igazítottuk a jogszabályokat, ezért hoztuk létre az Érték vagy! intelligens álláskereső programot és weboldalt, alapítottuk meg az Érték vagy! díjat, aminek nemrég volt az átadója, de rendeztünk nemzetközi konferenciát is. A kormányzat szabályozókkal, illetve pénzügyi támogatásokkal szeretne gazdasági társaságokat megnyerni az ügynek, hogy legyenek bátrak, menjenek előre, és alkalmazzanak megváltozott munkaképességű embereket.

– Kijelenthető, hogy a fogyatékossággal élők öngondoskodását akarják ezzel elősegíteni?

– Amikor az öngondoskodásról van szó, ki kell emelni, hogy ezek a munkahelyek nem szociális foglalkoztatásra jöttek létre. Itt 

gazdasági szempontok alapján hoztak üzleti döntéseket, olyan munkaszerződést nem írnak alá, amely ne járna gazdasági haszonnal, vagy ne ezzel a megfontolással születne. 

Ezeknek a munkahelyeknek, ha ott fogyatékossággal élő ember dolgozik, legyen az kerekesszékes, látás- vagy hallássérült, akkor van egy plusz integráló értéke, de alapvetően üzleti értékkel bír, és innentől kezdve az az ember, aki minden nap bemegy és ott dolgozik, máshogy fog felkelni. Sokszor látogatok cégekhez, ahol elmondják, hogy az ott dolgozó fogyatékossággal élőknek a hétvége vagy egy hosszabb ünnepnap kifejezetten rossz élmény, mert akkor ők nem a két nap szünetnek örülnek, hanem azt az érzést hiányolják, hogy felkelnek és ugyanolyan értéket teremtenek, mint mások.

– Mennyire tekinthető sikeresnek a hátrányos helyzetű gyerekek segítését célzó Apponyi Franciska jövőműhely program?

– Mindent megteszünk ennek a programnak a sikeréért, melyet idén indítottunk el. Ez a gyermekvédelem világáról szól, azokról a gyerekekről, akik nem a saját családjukban nevelkednek, hanem attól elkülönülve, gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél családi környezetben. Lényeges, hogy ezek a gyerekek meg tudjanak állni a saját lábukon, amikor felnőtt korba lépnek, bárhol is neveljék őket. Ez azt jelenti, hogy legyen munkájuk, rendezett kapcsolatrendszerük, ne szoruljanak segélyekre, és nehéz sorsuk ellenére is tudjanak előrejutni.

További nagy cégek csatlakozása várható a hátrányos helyzetűek öngondoskodását segítő programhoz (Fotó: Kurucz Árpád)

– Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Azért indítottuk el ezt a programot, mert nagy cégekkel szeretnénk összefogni és olyan megállapodásokat kötni, melyekben 10-15 éppen felnőttkorba lépett, valamilyen szakmát tanult gyerekeket választanak ki és mentorálják őket. A fiatalokat az adott cégnél egy szakember készíti fel három–hat hónapon keresztül, ezután pedig munkaszerződést ajánlanak nekik és elkezdhetnek dolgozni, amiért természetesen fizetést kapnak. Mivel fiatalon már számtalan traumán átestek, az átlagosnál több segítségre van szükségük, ezért az önbizalmuk, az énképük, és a közösségben történő munkavégzés szempontjából van rajtuk fejleszteni való. Ha ezt az elején elvégezzük, akkor biztos vagyok benne, hogy ők is be tudnak illeszkedni, különösen a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben, amikor minden munkáskézre szükség van. 

Elsőként az Országos Rendőr-főkapitánysággal kezdtük el a munkát, ott már megvan az első kiválasztott tíz gyerek, tegnap aláírtuk a megállapodást az Opus Global Nyrt.-vel is, a továbbiakban várható még nagy magyar cégek csatlakozása.

– Mekkora kihívás önöknek a vállalatokat erre rávenni?

– Amíg az volt a helyzet, hogy a cégeknél a gyermekvédelmiseknek széttépték az önéletrajzát, az állam ezzel nem tudott mit kezdeni. Ezért is fontos, hogy amikor a gondoskodáspolitikáról beszélünk, akkor azt ne állami monopóliumként értelmezzék. Be akarjuk vonni a szereplőket, elmondani, hogy ezek a gyerekek miken mentek át, és emiatt vannak velük nehézségek, de mégiscsak ugyanabból a kultúrából származnak és ugyanazt a nyelvet beszélik. Egy kis munkával többet kell beléjük fektetni, de jól lehet őket alkalmazni, amire példákat is tudunk felmutatni. Egyre gyakoribb, hogy a gyerekvédelemben felnőtt gyerekek stabilan megállják a helyüket, ha egy közösség befogadja őket, az ő lojalitásuk is sokkal erősebb lesz a befogadó közeg felé. Ezzel mindenki csak nyerhet.

Borítókép: Az államtitkár szerint sok ideig nem függhetünk segélyektől (Fotó: Kurucz Árpád)