Rács mögött tartanák a százmilliós számlagyárba belebukó egykori ügyvédet

Továbbra is börtönben tartaná a hatóság a sok száz milliós számlagyár működtetésével gyanúsított exügyvédet, Vig Mórt – tudta meg a Magyar Nemzet. A korábban több más súlyos bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott férfi letartóztatásának meghosszabbítását a közelmúltban kezdeményezte a NAV nyomozását felügyelő ügyészség.

2024. 01. 05. 8:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Főügyészség a napokban kezdeményezte a több száz milliós költségvetési csalási ügy miatt jelenleg is börtönben ülő Vig Mór letartóztatásának meghosszabbítását – derült ki a bíróság lapunknak adott válaszából. Hozzátették: a bíróság az ügyészi indítványról határidőben döntött, azonban annak tartalmáról csak később tudnak tájékoztatást adni.

 

Bezárt az illegális számlagyár

Vig Mór nevét egy tavaly november végi látványos adóhatósági razzia kapcsán ismerhette meg a szélesebb közvélemény. A  Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával csapott le a jogászra, akit többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítottak meg. 

 

Verőlegények, vesztegetés, nemzetközi csalás

Nem sokkal később az is kiderült, hogy nem ez a férfi egyetlen ügye: Vig egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban, illetve egy vesztegetési ügyben két éve jogerősen is elítélték.

A férfit korábban azzal is meggyanúsították, hogy megverette felesége volt párját, igaz, az eljárást végül bizonyítékok hiányában megszüntették. Az ügy ugyanakkor ezzel még nem ért véget, mert a sértett pótmagánvádat nyújtott be, amit a bíróság befogadott, így ez a súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a Budai Központi Kerületi Bíróságon még folyamatban van. 

 

Zavaros cégügyek

A Magyar Nemzet Vig homályos cégügyeiről is beszámolt már: például Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető a jogászhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve, majd azt is megírtuk, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is ehhez a szolgáltatóhoz került

 

A jogvédő testvér

Vig Mórról az is tudható, hogy az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. A hazánk lejáratásában élen járó jogvédő régi szereplője a magyar közéletnek, pontosabban inkább a Soros-hálózatnak: dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is.

 

Borítókép: A letartóztatás (Forrás: YouTube)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.