Magyar Péter a tisztségek viselésével kapcsolatban korábban elmondta, pusztán két tanácsnok jelölésével járulnak hozzá a főpolgármesteri kabinet munkájához. Így várhatóan az ő soraikból sem fog kikerülni egyetlen főpolgármester-helyettes sem.
Ki lesz Karácsony Gergely jobbkeze?
Ismét megkezdődtek a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtt befagyott tárgyalások a főpolgármester-helyettes személyéről. Nagy a verseny, ugyanakkor egyre szűkül a potenciális főpolgármester-helyettesek köre.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt frakciója pedig már korábban jelezte, nem fognak senkit jelölni a tisztségre, ugyanakkor időközben kiderült, hogy összeférhetetlenség miatt egyik képviselő-testületi tagjuk sem vállalhatná el a főpolgármester-helyettességet. Ugyanis Baranyi Krisztina Ferencváros, Kovács Gergely pedig a XII. kerület polgármestereként dolgozik, Döme Zsuzsanna pedig a IX. kerület alpolgármesteri tisztségét tudhatja a magáénak, így a jogszabályok szerint egyikül sem vállalhatja el a pozíciót, csak ha lemondana a kerületi tisztségeiről. Azonban erre egyelőre nem látni sok esélyt.
Más frakciók azonban nem zárkóztak el a főpolgármester-helyettesi tisztség betöltésétől. A mérhető támogatottsággal nem rendelkező Párbeszéd csoportja nemrég három taggal alakult meg, Karácsony Gergely főpolgármester, illetve Barabás Richárd és Béres András egykori alpolgármesterek alkotják, akiket a Magyar Nemzet információi szerint a saját kerületeikből kellett kimenteni a választásokat követően.
A frakció egyik tagja az újbudai alpolgármesteri széket elbukó Barabás Richárd, akit a Magyar Nemzet információi szerint az újraválasztott László Imre polgármester nem jelöl újra alpolgármesterének.
A több millió forintnyi közpénzt eltaxizgató Barabásnak emiatt párttársa, Karácsony Gergely dobott mentőövet. Barabás Richárd, a kerület eddigi kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármestere a baloldali összefogásnak köszönhetően bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe. Jelenleg pedig semmilyen jogi akadálya nincsen annak, hogy főpolgármester-helyettessé váljon.
Szintén a Párbeszéd frakciójának tagja lett Béres András, aki az előző ciklusban Kiss László III. kerületi polgármester helyetteseként dolgozott. A politikus éveken keresztül abban az önkormányzatban dolgozott, amelyről utólag kiderült, hogy súlyos korrupciós hálózat épült ki a falai között. Az ügyészség vizsgálata során először az egyik alpolgármestert, Czeglédy Gergőt, majd pedig a polgármestert, Kiss Lászlót is letartóztatták. A politikust azonban Kiss László utasításainak megfelelően újraválasztották Óbuda alpolgármesterének, így nem tud komoly tisztséget vállalni a fővárosban.
További Belföld híreink
Jelöltek a Demokratikus Koalíció frakciójából
Szintén a baloldali összefogás részeként bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe Déri Tibor egykori újpesti polgármester, Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester és Keszthelyi Dorottya, a XIII. kerület önkormányzati képviselője.
A három politikus közül jelenleg egyedül Déri Tibor, Újpest korábbi polgármestere tudná lemondás nélkül betölteni a főpolgármester-helyettesi tisztséget, azonban a Tisza Párt képviselői nem támogatnák a jelöltet, aki jelenleg a Gyurcsány-párt tagja.
Vitézy Podmaniczky mozgalma a célkeresztben
A Vitézy Dávid egykori főpolgármester-jelölt vezette frakció tartalmazza jelenleg a legtöbb potenciális főpolgármester-helyettest. A háromfős tömörülésnek ugyanis egyik tagja sem vállal más tisztséget a Fővárosi Közgyűlésen kívül, így bármelyikük egy alku részét képezheti.
Ugyanakkor sajtóinformációk szerint Vitézy Dávidnak nem kedvez az idő múlása, ugyanis a korábbi legnagyobb szövetségese, a Tisza Párt kezd kihátrálni mögüle. Azonban Vitézy Dávid farvizén a Fővárosi Közgyűlésbe bejutó Szilágyi Anna és Gál József szerepe felértékelődhet a következő időben.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!