A hazudozástól a szitkozódásig: botrányos baloldali támadások Budafokon

„Mindig vádold a másikat azzal, amit te követsz el!” – Karsay Ferenc polgármester szerint ez a módszere a balliberálisoknak Budafokon, ahol majdnem feloszlott a képviselő-testület.

2024. 11. 04. 5:21
EP2I8145
Budapest Karsay Ferenc polgármester Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Széles repertoárját vonultatta fel a helyi fideszesek tájékoztatása szerint a baloldali ellenzék az etikátlan viselkedésnek Budafok-Tétény legutóbbi képviselő-testületi ülésén. 

Az alpolgármester anyjának szidalmazásától kezdve az előre megkötött megállapodások látványos felrúgásán át a baráti sajtóban előadott hazudozásig és csúsztatásokig terjed az az eszköztár, amelyet felhasználnak a helyi baloldal képviselői, ami nem véletlen, hiszen a többségük számára élet-halál kérdés, hogy minél több pozíciót szerezhessenek meg az önkormányzatnál. 

A kormánypártiak elmondása alapján mindezt ráadásul a kis létszámú helyi Tisza-csoport látványos támogatásával teszik, akik a képviselő-testületi ülésen tapsokkal és bekiabálásokkal üdvözölték az egyre kínosabb ellenzéki obstrukciót. 

Megélhetési politikusok küzdenek a baloldalon a pozíciókért

Karsay Ferenc polgármester lapunk megkeresésére nem kívánta kommentálni az ülésteremben tapasztalható agresszivitást, de azt megerősítette, hogy mikrofonon kívül elhangzottak mélyen sértő kifejezések is, illetve olyan hangok a közönség soraiból, amelyek nagyon idegenek ettől a „békés kisvárostól”, a XXII. kerülettől.

Szerinte a most kialakult helyzet több okra is visszavezethető, de legfőképpen arra, hogy a balliberálisok az egyfős többséggel élve gyakorlatilag minden vezető pozíciót be akarnak tölteni. 

Akinek pedig nem jut bizottsági elnöki poszt, annak azzal azonos jövedelmet biztosító tanácsnoki állást hoznának létre. 

A bizottsági elnököknek, tanácsnokoknak, pártfrakcióknak önálló irodát is juttatnának a polgármesteri hivatalban, és saját személyzetet alkalmaznának, évente több száz millió forintos többletköltséget okozva ezzel a kerületi adófizetőknek. Minderre valószínűleg azért van szükségük, mert vagyonnyilatkozataik alapján  sokan közülük a nem dolgoznak máshol, többen ki is mondják, hogy a helyi politizálásból kívánnak megélni, ezért gyakorlatilag megélhetési politikusok. Finomabban fogalmazva: minél több jövedelmet akarnak kicsikarni a helyi közéleti funkcióikból. 

Mandátumarányosság vagy balliberális hatalomátvétel?

– De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg, mi a kiindulási pont, milyen helyzet alakult ki a választást követően! – kezdte a helyzet elemzését a polgármester. – A képviselő-testületben öt szervezet képviseletében (DK, Párbeszéd–Zöldek, MSZP, Momentum, Jobbik) hét mandátumot szerzett a baloldal, egyet pedig a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely szervesen kapcsolódik ehhez a csoporthoz. Egy mandátuma van a Mi Hazánknak, amely eddig az esetek többségében a liberális ellenzékkel együtt szavazott az üléseken, bár több esetben sikerült eltérnie ettől, és a pártpolitikai szempontok helyett a kerület érdekeit tartotta szem előtt. A Fidesz–KDNP a kilenc ellenzéki szavazattal szemben nyolc mandátummal rendelkezik. 

Az én javaslatom, hogy mandátumarányosan osszuk el a helyeket a szakbizottságokban. Ők a korábbi hat helyett hét szakbizottság megalakítását  kezdeményezték, amelyek mindegyikében ők alkotnák a többséget. Mivel a bizottságok összetételére a polgármester tehet javaslatot, a képviselő-testület csak a kereteket jelölheti ki az új szervezeti működési szabályzattal, muszáj kompromisszumot kötnünk – fejtette ki Karsay Ferenc. 

Hozzátette: 

Az ellenzék delegáltjaival ötször  ültek le tárgyalni, minden javaslatukról (számszerűen 17-ről) megegyezés született, csak a személyi kérdésekről nem. Ehhez képest a közvetlenül a testületi ülés előtt szembesült azzal, hogy ezt a megállapodást felrúgták. 

– Egy beadványuk alapján már az október végi ülésen a szervezeti és működési szabályzatunkról akartak dönteni, miközben arról állapodtunk meg, hogy ezt csak decemberben visszük a testület elé, amikor kialakítottuk a bizottságok rendjét, hogy ne legyenek jogi ellentmondások. A jegyző asszony törvényességi észrevételei alapján ezt vissza kellett utasítanom. Ezt követően pedig ők hivatkoztak törvénytelenségre, majd nem voltak hajlandók megszavazni a bizottságokról szóló javaslataimat. Hosszas vita és több szünet elrendelése után végül legalább azt sikerült elérni, hogy a pénzügyi és átláthatósági bizottság megalakuljon, amelyhez be kell adni a vagyonnyilatkozatokat, enélkül ugyanis a képviselők automatikusan veszítették volna el szavazati jogukat és a képviselő-testület működésképtelenné vált volna – idézte fel a polgármester. 

Aztán a vagyonnyilatkozatokból érdekes dolgok derültek ki, felmerült bennem az is, hogy nem az lehetett-e a cél, hogy ezek ne legyenek nyilvánosak

– vetette fel a polgármester. 

– Mint kiderült, az ellenzékből négy-öt embernek nincs megélhetése, mert jelenleg nem dolgozik máshol, ezért számukra élet-halál kérdése, hogy megkapjanak minél több pozíciót. Eközben minket vádoltak meg a sajtón keresztül azzal, hogy munka nélkül akarunk pénzt keresni. Krieger Krisztina fideszes önkormányzati képviselőt például amiatt támadják, hogy az önkormányzatnál elvégzett tanácsadói és koordinátori tisztsége összeférhetetlen a képviselőséggel, holott ez nem igaz. Ez a beosztás ráadásul a rendszerváltozás óta mindig is működött a kerületben, minden polgármesternek volt tanácsadója, sőt volt, akinek külön tanácsadó testülete. Képviselő asszonynak pontosan meghatározott feladatköre vanlegalább tíz különböző feladatot kell ellátnia a központi igazgatási szervekkel való tárgyalásoktól kezdve a kerületi rendezvények, fesztiválok felügyeletéig.  Rengeteget dolgozik a kerületért. Egy másik képviselőnktől, Zugmann Pétertől pedig azt követelik, ami szerintem már politikai üldöztetési kategória, hogy adja fel egy önkormányzati cégben a nem vezető beosztású pozícióját csak azért, mert képviselő lett. 

Ebben az ügyben pedig az a Tóth Endre, jelenleg még momentumos országgyűlési képviselő lengeti a zászlót, aki Újbudán is országgyűlési képviselő. 

Ott, ahol például a szövetségese, a párbeszédes Barabás Richárd önkormányzati képviselő, kulturális tanácsnok és főtanácsnok is egyben, vagyis a DK-s polgármester, László Imre tanácsadója. Közben frakcióvezető, egyéni képviselő és a fővárosnál is dolgozik képviselőként és bizottsági tagként. Ráadásul az a Tóth Endre beszél etikátlanságról, aki úgy veszi igénybe a képviselőknek járó maximális képviselői lakásbérletidíj-támogatást, hogy még így sem sikerült saját országgyűlési választókörzetébe költöznie – tájékoztatott Karsay Ferenc.

TÓTH Endre
Tóth Endre, a Momentum képviselője az Országgyűlés helyett most a budafoki közgyűlésben szónokolna                               Fotó: Illyés Tibor

Alaptalan támadások a baráti sajtóban

A polgármester szerint eközben 

a helyi baloldal a baráti sajtóban folyamatosan és görcsösen azt akarja bizonygatni, hogy a kerületben mindenki korrupt és mutyizik, de ennek nem találják az alapját. 

– Támadták az önkormányzatot azzal, hogy a bizottságokban nem szakemberek ülnek, mi bizonyítottuk, írásban igazoltuk, hogy ez nem igaz. Nekünk estek azért is, hogy a közbeszerzési bizottság tagjai online szavaztak, ami a mai digitális világban – különösen a Covid óta – természetes és legális. Emlékeztetnék arra, hogy érdekes módon az senkit sem zavart az ellenzéknél Óbudán, hogy még a képviselő-testület összehívását is a börtönből intézte a korrupció miatt letartóztatott Kiss László polgármester – sorolta Karsay Ferenc. Hozzátette: a Momentum helyi frakcióvezetője, Kerekes Gábor legutóbb arra vetemedett, hogy a közbeszerzési bizottság besározása érdekében egy olyan úszóegyesületet támadott meg a sajtón keresztül, amely lassan négy évtizede működik a kerületben és Európa-bajnok, világbajnok, olimpiai helyezett sportolókat nevelt ki, pedig nem a legideálisabbak erre a körülmények. 

Csak azért támadta meg az úszóiskolát, mert 1998-ig ott dolgoztam. Persze tudjuk, mire megy ki a játék. Minden testületben vagy bizottsági elnöki pozíciót, vagy vele azonos jövedelmű tanácsnoki helyet szeretnének, külön irodával és apparátussal. Ha pedig ez nem sikerül, akár képesek arra is, hogy megakadályozzák a működést, bedöntsék a képviselő-testületet

– fűzte hozzá a polgármester. 

A háttérben pedig Tóth Endre állhat, ő mondja ki a végső szót a döntésekben. Tóthot pedig az a Fekete-Győr András irányíthatja, akit kiszorítottak a Momentum vezetőségéből, és megkezdte az evakuációt Magyar Péter pártjába. Ezért tapsoltak és hangoskodtak a képviselő-testületi ülésen a tiszások, és ezért akart a legutóbbi ülés előtt felszólalni Tóth Endre, hogy velük megtapsoltathassa magát az országgyűlési választási kampánya kezdőakkordjaként – véli a polgármester. 

Fekete-Győr András a vádlottak padjáról a Tisza Pártba lavírozhat                                      Fotó: Pesti Srácok

Több önkormányzat, kevesebb pártpolitika

Mi azzal kampányoltunk, hogy „Mindenki fontos!”, illetve azzal, hogy „Több önkormányzat, kevesebb pártpolitika!”. Ezt most is így gondoljuk, és a XXII. kerületiek érdekében ezt várjuk a többi politikai szereplőtől is, függetlenül attól, hogy melyik liberális párt gúnyájába bújnak éppen – emelte ki Karsay. 

– Nem pártcsatákban és lövészárkokban gondolkodunk, mindenkit szeretnénk bevonni abba a mai Budapesten egyedülálló folyamatba, hogy pártoktól függetlenül, közösen tegyünk Budafok-Tétényért. Amit az ellenzék jelenleg művel, az viszont nem ebbe az irányba mutat, de talán nem kell feladni a reményt, mert végül sikerült megakadályozni a működés ellehetetlenítését – fogalmazott a budafok-tétényi politikai állapotokról a polgármester. Hozzátette: bízik abban, hogy a képviselőknek a kerület működése lesz a legfontosabb, és nem a saját vagy pártpolitikai érdekeik. 

Borítókép: Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere (Fotó: Teknős Miklós)   

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.