Tegnapi ülésén a kormány áttekintette az árrésszabályozás rendelkezéseit, amelyek hétfőtől lépnek hatályba, és a hét második feléről már ellenőrizni is fogják – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Emlékeztetett: a hatósági beavatkozás az árakba a végső eszköz a kormány kezében, de ha szükség van rá, készek élni vele.
– A kormánynak az a határozott véleménye, amelynek érvényt is szerez, hogy most a háború végéhez közeledve az indokolatlan áremelkedések időszakának véget kell érnie, ennek véget kell vetnünk. Azt látjuk, hogy ma elsősorban az élelmiszeriparban és az élelmiszerláncoknál a kereskedők rendkívül nagymértékű profittal dolgoznak, de a profitmérték is különböző, a nyereségmérték rendkívül nagymértékben tér el egymástól. Van, ahol ez meghaladja a negyven, hatvan, egyes esetekben a száz százalékot is, és van, ahol nem éri el a tíz százalékot. Éppen ezért,
ahol a kereskedelmi profit mértéke tíz százaléknál nagyobb volt, ott az áraknak csökkenniük kell, mert az árrésszabályozás azt jelenti, hogy legfeljebb tízszázalékos kereskedői nyereség az, ami elfogadható, ahol pedig ennél kisebb, ott nem emelkedhetnek az árak
– mutatott rá a miniszter. Kiemelte: a jövő hét második felétől ellenőrizni is fogják a rendelkezés betartását.
Az ellenőrzés, a vizsgálat nem csak a szabályozással érintett termékekre fog kiterjedni, hanem valamennyi termék árára,
éppen azért, hogy ha ott esetleg megkísérelnék a kereskedők a máshol elszenvedett veszteségeket kiegyenlíteni, akkor a kormány ott is be fog avatkozni – szögezte fel Gulyás Gergely.
Látható és érzékelhető árcsökkenést, továbbá féket fog jelenti az árak további növekedésével szemben a hétfőn életbe lépő árrésszabályozás
– jelentette ki a tárcavezető. A tízszázalékos árrésszabály bevezetése miatt egyebek mellett a tojásnál, a tejfölnél, a lisztnél és a tejnél várható jelentős árcsökkenés.
Macedóniában, Görögországban, Romániában is éltek hasonló intézkedéssel, Horvátországban pedig ennél még szigorúbb szabályokkal is – jelezte. Hangsúlyozta: nem háborút szeretnének a kereskedőkkel, azt várják az intézkedéstől, hogy fékeződik az árak emelkedése. A tervek szerint május végéig lesz érvényben az egymilliárd forintos árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozó intézkedés.