A jó egyetem minőséget, értéket, gerincet ad, teljesítményt jelöl, azaz identitást ad – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a nemzeti felsőoktatási tanévnyitó ünnepségen hétfőn Budapesten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.
Hankó Balázs köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: az identitás ad gyökereket, hagyományt, kultúrát, tudást, közösséget, otthont, házat, hazát, érvényesülést, küldetést és szolgálatot. Identitás nélkül kallódunk, nem tudjuk, kik vagyunk, kiknek vagyunk fontosak, nincs kiért tenni a dolgunkat – hangsúlyozta a miniszter. Kijelentette, hogy az ember kell, hogy tartozzon valahová, mert mindenki alkotni és tenni akar. Nem elsősorban magának, hanem a családjának, a közösségének, végső soron a nemzetének – mondta, hozzátéve: erre vagyunk teremtve, így van a nemzet és identitás kölcsönhatásban egymással.
Hankó Balázs szerint akkor jó egy egyetem, ha a diákjai, oktatói, kutatói büszkék rá, illetve ha egy nemzet büszke rá, egy nemzet szurkol érte. A miniszter beszámolt arról, hogy öt évvel ezelőtt új úton indultak el a magyar felsőoktatás legbátrabb egyetemei. Versenyképességi, hozzáférési fordulat valósult meg. Az intézmények felpörögtek, dinamikusak, identitásuk van, méltán büszke rájuk a nemzet – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy harmadik éve több mint százezren nyernek felvételt a felsőoktatásba, nő a vállalati bevétel, egyre többen kapnak állami ösztöndíjat, növekszik a tudományos publikációk és szabadalmak száma, valamint a külföldi diákok száma is. Az állam visszaadta tulajdonba az intézményeknek az épületeket, megháromszorozódott a működési támogatás – sorolta, megjegyezve: a magyar fiatalok érdeke a jobb teljesítmény és a jobb finanszírozás.
Hankó Balázs rámutatott: az elmúlt években 600 milliárd forintból újult meg a magyar felsőoktatás, és az elkövetkező években pedig további 1,3 milliárd forint szolgálja majd az egyetemek fejlesztését.
Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy nemcsak a versenysportot, de a közösségi sportot is folyamatosan fejleszteni kell. Ezért indították el az idei tanévtől a köznevelésben is a Sportoló nemzet programot, amely arról szól, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék az egészségtudatos életmód lehetőségét – tette hozzá.
A cél az, hogy minél több honfitársunkat győzzünk meg a sport fontosságáról, hisz más minőségű életet él az, aki rendszeres fizikai aktivitással tölti ki a mindennapjait
– fogalmazott az államtitkár.