Nagyon érdekesen alakul az időjárásunk – fogalmazott a Mokkában szerda reggel Németh Lajos. Kifejtette, most valójában októberi ősz honol Magyarországon, amelyet azzal indokolt, hogy Sopron, Mosonmagyaróvár, Szentgotthárd környékén 16-17 fokot mutattak a hőmérők.
Németh Lajos elárulta, mikor szabadulhat meg Magyarország a felette uralkodó hidegfronttól
Mondott hozzá még egy nagyon érdekeset.

Ősz. Igazi, sőt, októberi ősz
– fejtegette. A következőkben kontrasztot vont, ugyanis ezzel szemben az ország keleti, dél-keleti vidékein, Békésben, Csongrádban 32 fokot mutattak a hőmérők. Beszélt a kettősség okáról is. „Itt hullámzik fölöttünk egy front, egy elég hosszú front, amelyik a két évszakot elválasztja” – mondta, majd áttért arra is, hol, mikor mennyi csapadékra számíthatunk.
További Belföld híreink
Az ország nyugati, észak-nyugati, északi vidékein lesznek, jobb, ha készülnek esernyővel vagy esőkabáttal, máshol viszont nem várható csapadék. Elárulta azt is, hogy az országot uraló front várhatóan pénteken hagyja majd el az ország térségét, így a hétvégére normalizálódik az időjárásunk.
A következő napok időjárásáról a Köpönyeg cikkében olvashat.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs egy jól irányzott kérdéssel szorította sarokba a tiszásokat
Erre Magyar Péter egyik rajongója sem tudna felelni.

Orbán Viktor: Csongrádon a plafon is leszakadt + videó
A miniszterelnök a déli országrészben is tarolt.

Bíróság elé állt az Orbán Viktor életét fenyegető férfi
Több év börtönre is számíthat.

Orbán Viktor: Nem kenyerem a fenyegetőzés, de itt nem lehet gatyázni
A miniszterelnök a Harcosok Klubjában üzent.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs egy jól irányzott kérdéssel szorította sarokba a tiszásokat
Erre Magyar Péter egyik rajongója sem tudna felelni.

Orbán Viktor: Csongrádon a plafon is leszakadt + videó
A miniszterelnök a déli országrészben is tarolt.

Bíróság elé állt az Orbán Viktor életét fenyegető férfi
Több év börtönre is számíthat.

Orbán Viktor: Nem kenyerem a fenyegetőzés, de itt nem lehet gatyázni
A miniszterelnök a Harcosok Klubjában üzent.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!