Feljelentést és magánindítványt terjesztett elő tettleges becsületsértés vétsége miatt Budai Gyula a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB), mivel szeptember 22-én Hadházy Ákos a Parlament folyosóján fellökte az országgyűlési képviselőt.

A bíróságnak küldött beadványában Budai kifejtette: egy titkos szavazást követően a folyosón észrevette, hogy Hadházy megsértette a házszabályt rendjét, ugyanis videófelvételt készített. Minderre Szűcs Lajos országgyűlési jegyző is figyelmeztette, majd az országgyűlési képviselő is rászólt Hadházyra, hogy hagyja abba a felvételkészítést. Ezt az ellenzéki képviselő nem tette meg, majd szándékosan fellökte Budai Gyulát.
Budai ezt követően meg is kérdezte Hadházyt, hogy miért kellett őt fellöknie, a politikus pedig válaszával elismerte tettét. Az inzultust egyébként több képviselő is látta, így Hadházy ezt le sem tagadhatja. Az országgyűlési képviselő azt is kifejtette a beadványban: Hadházy viselkedése csorbíthatta az ő emberi méltóságát és becsületét, hiszen az ellenzéki képviselő szándékosan olyan fizikai magatartást tanúsított, amely alkalmas volt Budai Gyula „megszégyenítésére, emberi méltóságának lealacsonyítására, ezáltal a becsületének csorbítására”.