A BKV-t mélyen megrázta az az erőszakos eset, ami a napokban történt az egyik metróvonalon: a társaság állomási diszpécserét brutális módon bántalmazták a szolgálata közben, a támadás olyan erőszakos volt, hogy a kolléganő kórházi ellátásra szorult – írja közleményében a vállalat.
Brutálisan megverték a BKV diszpécsernőjét hétfő éjszaka
Kórházba került.

Az eset hétfő éjszaka történt a 3-as metró Újpest-városkapu állomásánál, ahol súlyosan bántalmazták a BKV egyik szolgálatot teljesítő állomási diszpécserét. Az állomáson szintén szolgálatot ellátó munkatárs azonnal riasztotta a biztonsági őröket, akik a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartották az agresszív férfit, majd őt a hatóság előállította.
„A társaság zéró toleranciát alkalmaz az erőszakkal szemben, és minden rendelkezésére álló eszközt bevet a munkatársai és az utasok védelmében. A metróállomásokon állandó és mozgó vagyonőrök járőröznek, emellett a kollégák kamerákon keresztül is figyelik a forgalmat, hogy kiszűrjék a renitenseket” – fogalmaztak.
További Belföld híreink
Beszámolnak arról is, hogy a dolgozókat ért atrocitások a múlt évhez képest az idén csökkenő tendenciát mutatnak. Míg 2024-ben 14 eset történt, ebből 12 az első három negyedévben, addig ez év szeptember végéig nyolc esetet regisztráltak a társaságnál.
Az erőszak bármilyen formája — különösen egy közfeladatot ellátó dolgozóval szemben — elfogadhatatlan
– emelték ki, továbbá felhívták a figyelmet arra, hogy a BKV egyes munkavállalói közfeladatot ellátó személynek minősülnek. Ez azt jelenti, hogy számukra a törvény külön védettséget biztosít, vagyis a közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett bűncselekmény súlyosabban büntethető.
További Belföld híreink
A társaság mielőbbi gyógyulást kívánt a munkavállalójának, jelezve, hogy számára a teljes felépülésig minden segítséget, támogatást biztosítanak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!