„Fontos kérdéseket küldött a népszavás Batka Zoltán a Juhász-féle álhírbotránnyal kapcsolatban, melyben jelezte, számít arra, hogy a megkeresését kiteszem az oldalamra” – írta Kocsis Máté a közösségi oldalán.
„Nem szeretnék neki csalódást okozni, ezért kiteszem, s ezúton válaszolom meg” – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.
Jelezte, hogy kénytelen így eljárni bizonyos orgánumok esetében, mert az a sok éves tapasztalata, hogy nem korrekten, nem valósághűen juttatják el a válaszokat a nyilvánossághoz, kiforgatják, csúsztatnak, és hamis címeket adnak hozzá.
A Népszava újságírója elsőként azt kérdezte, hogy mi alapján állítja, hogy Látó Lajos alkotta meg Juhász Péterrel közösen a „Zsolti bácsi” karaktert. „Nem Látó Lajos, hanem Látó János” – pontosított Kocsis Máté, hiszen
a „Lajos” álnevet Juhász Péter adta Látó Jánosnak,
ami ezek szerint a sajtót is összezavarta. A frakcióvezető beszámolt róla, hogy állításait Juhász Péter eredeti videója alapján tette, amikor az ellenzéki politikus még titkolta Látó János valódi kilétét.
A frakcióvezető a következő kérdés kapcsán arra is kitért, hogy Juhász és Látó között megállapodást nem említett ebben a kontextusban, de ismételten jelezte, hogy
Juhász és Látó közös lejárató videót készített, ahhoz pedig együtt kellett működniük.
Vagy tán véletlenül is készülhetnek közös videók? – fűzte hozzá.
Szintén Juhász Péter videójából derült ki, hogy kölcsönösen felkeresték egymást. Juhász maga mondja el, hogy felkereste őt egy ember, akivel aztán később egy videóinterjút készített, tehát nyilván ő is felkereste az embert – emlékeztetett a frakcióvezető.
Arra a kérdésre, hogy kapott-e információkat erről a titkosszolgálatoktól, azt válaszolta: minek kellene ehhez a titkosszolgálat? Elég bárkinek megnéznie Juhász videóját, abból kiderül minden – jelezte Kocsis Máté. Hozzátette:
megértem, hogy a propagandájuk nem azzal akar foglalkozni, hogy egy durva álhírterjesztést leleplezzen, hanem azzal, hogy vajon kinek honnan lehetett információja az elkövetőkről. Érdekes terelés.
A frakcióvezető kérdésre válaszul beszámolt róla, hogy nem tett feljelentést Látó János ellen.
Én csak nyilvánosságra hoztam, amit Juhász Péter el akart titkolni egy súlyos rágalmazási ügyben
– tette hozzá Kocsis Máté.