Regőczi atya születésének 110. évfordulóján szülőfalujában, a Somogy vármegyei Látrányban emlékezett meg a nevét viselő szervezet.

Herczegh Anita alapító – Áder János volt köztársasági elnök felesége – a Szent Mihály-templomban tartott mise után mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy
Regőczi atya élete és munkája a tettekről szólt, megtestesült benne a cselekvő szeretet.
Hozzátette, hogy a világban a nélkülözésre az olyanok adták a legszebb válaszokat, mint Regőczi atya.
Nem hangosan, hivalkodóan, de mindig a szeretet munkáját végezte, a jót adva közelről, embertől emberig
– mondta az árvaházalapító és templomépítő néhai katolikus papról.