Biztos forrásból értesült a Blikk arról, hogy öt gramm kokaint találtak ByeAlexnél, ami a szakértők szerint nagyjából húsz adagot tesz ki.
A frontember és a zenekara több tagja ellen kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás, miután saját fogyasztásra vásárolt kokaint találtak náluk, amikor rajtaütésszerű házkutatást tartottak náluk a rendőrök. A portál megkereste a rendőrséget, ahonnan az alábbi választ kapták:
Az énekes öt gramm – elmondása szerint és a helyszínen elvégzett gyorsteszt alapján – kokaint adott át a rendőri intézkedés során. A lefoglalt anyag szakértői vizsgálata folyamatban van.
Közölték azt is, hogy a november 12-én végrehajtott összehangolt rendőri intézkedésben öt helyszínen összesen 38 rendőr vett részt.
További Belföld híreink
Erre a zenész is reagált, szerinte ez egyszerűen nem igaz. A közösségi oldalán ByeAlex azt írja, egy kis lomot adott át a rendőröknek.
Ez nem igaz! Én egy kis lomot adtam át a rendőröknek. A rendőrök kis morzsákat is keresnek a fogyasztóknál ma. Nálam is ezt tették. Semmiféle 20 adag, meg 5 gramm (de még 1 sem!) nem volt nálam. Mi az, hogy 20 adag egyébként is?
– fogalmazott a bejegyzésében ByeAlex, amelyhez hozzáfűzte azt is: „Ha nem takarítják el ezt a baromságot, a gatyójukat is le fogjuk perelni.” Az ügyről megszólalt az RTL Klub is, ők azt közölték, az esemény ByeAlex szereplését a Csillag születik című műsorban nem befolyásolja.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elengedték, megúszhatja a börtönt a plakátrongáló férfi + videó
A bíróság úgy látja, nem politikai indíttatásból támadt a fideszes aktivistára a plakátrongáló.

A kormányhivatal a Kúriához fordul Karácsony Gergely mulasztása miatt + videó
A kormányhivatal szerint Karácsony Gergely nem hívta össze a Fővárosi Közgyűlést a főpolgármester-helyettes megválasztására, így a testület nem teljesíthette a bíróság által előírt kötelezettségét.

Mandiner Mesterterv – Gondolatháború a kampányban + videó
Lesznek itt még áprilisig cifra dolgok?

Háborús hírek miatt büntethetett a Facebook, közleményt adott ki az egyik legnagyobb médiaszervezet
Úgy vélik, ha a háborús tematika miatt történt a korlátozás, az a magyar választási kampányba való beavatkozásként is értelmezhető.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elengedték, megúszhatja a börtönt a plakátrongáló férfi + videó
A bíróság úgy látja, nem politikai indíttatásból támadt a fideszes aktivistára a plakátrongáló.

A kormányhivatal a Kúriához fordul Karácsony Gergely mulasztása miatt + videó
A kormányhivatal szerint Karácsony Gergely nem hívta össze a Fővárosi Közgyűlést a főpolgármester-helyettes megválasztására, így a testület nem teljesíthette a bíróság által előírt kötelezettségét.

Mandiner Mesterterv – Gondolatháború a kampányban + videó
Lesznek itt még áprilisig cifra dolgok?

Háborús hírek miatt büntethetett a Facebook, közleményt adott ki az egyik legnagyobb médiaszervezet
Úgy vélik, ha a háborús tematika miatt történt a korlátozás, az a magyar választási kampányba való beavatkozásként is értelmezhető.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!