Rendkívüli ülést tart az orvosi kamara, miután egy kétéves kislány csütörtök este meghalt Bukarest 3. kerületében egy fogorvosi rendelőben – írja a Maszol.
A kislánynak két szuvas foga volt, mélyaltatásban végeztek volna rajta beavatkozást, azonban körülbelül 20 perc után a gyermek szív- és légzésleállást szenvedett. Bár a gyermeket próbálták újraéleszteni, nem jártak sikerrel. Az egészségügyi miniszter, Alexandru Rogobete csütörtök este közölte, két vizsgálat indult a kislány halála miatt.
A vizsgálatokat az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara végzi, hogy megállapítsák, betartották-e az orvosi protokollt, a megfelelő szakmai magatartást és eljárást, illetve fennáll-e a műhiba gyanúja. A gyermek édesapja is megszólalt időközben, ő azt mondta, hogy a gyermek orvosi vizsgálatai a májértékek 6–7-szeres eltérését mutatták a normálishoz képest. A szülők kérték, hogy ütemezzék át a műtétet, de azt az orvos elutasította.
További Külföld híreink
Megölték őt
– mondta a férfi könnyek között. A klinika képviselői arról tájékoztattak, hogy a gyermek korábban már átesett egy hasonló eljáráson, még január 27-én, és az az eljárás „komplikációk nélkül és teljes felépüléssel zárult”.
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Muhammad megússza a gyilkosságot
Németországban óriási a felháborodás az ügy kapcsán.

Szorosabbra fűzi a viszonyt Lengyelország és Ukrajna
A lengyel kormány az EU-ban akarja látni Ukrajnát.

Brüsszel nem adja fel, Irán a világnak üzent
Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

Trumpnak adta a Nobel-díjat Venezuela ellenzéki vezetője
„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Muhammad megússza a gyilkosságot
Németországban óriási a felháborodás az ügy kapcsán.

Szorosabbra fűzi a viszonyt Lengyelország és Ukrajna
A lengyel kormány az EU-ban akarja látni Ukrajnát.

Brüsszel nem adja fel, Irán a világnak üzent
Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

Trumpnak adta a Nobel-díjat Venezuela ellenzéki vezetője
„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!