Magyar Péter január 20-án arról beszélt, hogy rövidesen – pár hónapon belül – megkezdik a párt alapszervezetinek létrehozását, és a Tisza-sziget-tagság, valamint a rendszerváltó kártya kiváltása lesznek a feltételei a rendes párttagságnak. Ekkor még azt mondta a pártelnök, hogy az így alakított alapszervezetek fogják megválasztani az egyéni képviselőjelölteket.
A szimpatizánsok magyarázkodhatnak a pártelnök miatt
A jelöltállítás körül kialakult mizéria már szinte minden általunk megkérdezett tiszásra meglehetősen lelombozóan hatott. Legtöbben megemlítették, mennyire kellemetlennek találják, hogy noha eredetileg szeptember 30-ára ígérte a jelöltek bemutatását Magyar Péter, mégsem történt máig semmi, és többször is halasztani kellett az előválasztás indítását.
Remélem, hogy november 17-én végre tényleg történik már valami, mert kezd komolyan vehetetlenné válni ez a dolog. Én igyekszem folyamatosan megnyugtatni a kérdezősködő ismerőseimet, de az igazat megvallva számomra is érthetetlen, ami történik
– mondta egy pártaktivista, aki szerint egyre nehezebb magyarázattal szolgálniuk a standoknál érdeklődőknek azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter miért nem mond igazat bizonyos kérdésekben.
– Egyszer például megkérdezte valaki, miért kellett azt hazudnia Péternek, hogy megdobták egy teli sörösdobozzal, amikor a kormánysajtó be tudta mutatni, hogy jól láthatóan egy zacskó szotyi repült felé. Elsőre el sem akartam hinni ezt a dolgot, de megmutatta a lelassított videót, és tényleg látszott, hogy szó sem volt sörösdobozról. Nem értem ezeket a dolgokat. Aktivistaként hogyan kellene nekem reagálni egy ilyen kérdésre? Mit lehet ilyenkor mondani? – tette föl a költői kérdést forrásunk, aki szerint a pártelnöknek sokkal jobban oda kellene figyelnie arra, hogy mit mond a nyilvánosság előtt vagy éppen mit ír ki a Facebookra.