Az eddig vizsgált fővárosi buszok egyharmada nem felel meg a feltételeknek

Latorcai Csaba miniszterhelyettes szerint Karácsony Gergely főpolgármester a karmelita kolostorba járkálás helyett foglalkozhatna inkább a fővárosi buszok állapotával.

Forrás: Faceboook2025. 12. 02. 14:34
Budapest, 2025. december 1.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha már tegnap a főpolgármester a buszgarázsban járt, igazán megnézhette volna a járművek állapotát is” – írta közösségi oldalán a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. 

Latorcai Csaba kijelentette, a hatósági ellenőrzések keretében 2025. augusztus 18-ától kezdődően eddig 609 darab autóbusz vizsgálatát végezték el, melyből 192 darab, azaz az ellenőrzött buszok egyharmada nem felelt meg a feltételeknek. Hétszáznyolcvanegy autóbusz ellenőrzése még hátravan – tette hozzá.

A területfejlesztési miniszterhelyettes arra reagált, hogy – mint megírtuk – Karácsony Gergely a kelenföldi buszgarázsból vonult fel híveivel a karmelita kolostorba, tüntetni a kormány ellen. A kormánypárti politikus szerint viszont a főváros csődje az élő bizonyíték, hogy mit tud a baloldal:

úgy vitték csődbe Magyarország leggazdagabb városát, hogy hatalmas, 214 milliárdos tartalékkal és emelkedő bevételekkel vették át, és a főváros fejlesztését a kormány 15 éve beruházások sorával segíti.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester, Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója és Számadó Tamás főjegyző a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén a BKV Zrt. kelenföldi buszgarázsában 2025. december 1-jén (Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Bruzák Noémi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.