Kitért arra is, hogy Orbán Anita már arról beszél, hogy elveti a vétót, miközben súlyos kérdések kerülnek még az asztalra. Ez mutatja, hogy ő már a nulladik lépésben feladta a magyar érdeket.
Mint mondta, nem véletlenül a nyugati tőkés energiacégekben vezető embereket igazolt le a Tisza, ilyen Kapitány István is. – Mi mindenhonnan vásárolunk, ez a magyar érdek, hiszen ez adja a legolcsóbb árat, ők pedig egészen máshogy csinálnák – mondta, hozzátéve, a tiszás tiltakozást sosem hallani a brüsszeli elvárásokkal kapcsolatban. – Ilyen az energiakérdés, hiszen
nem európai érdeket képvisel Von der Leyen, sokkal inkább ukrán érdeket. Oroszország kizárásával ugyanis kiszolgáltatottá teszik Európát és fellövik az árakat
– mutatott rá. Jelezte a diverzifikáció a több beszállítói vonalat jelenti, a Tisza pedig pont ennek ellenkezőjét támogatja, ami a vállalkozások bezárásához, munkanélküliséghez vezet.
Shelles emberek csomagban
Kitértek Bujdosó Andreára is, aki Pest 3-as VK-ban indul, és Kapitány Istvánhoz hasonlóan a Shellnél dolgozott.
Menczer szerint csomagban érkeztek a Shelltől a Tiszához, és ez nem véletlen.

És ha nem az, akkor felmerül a kérdés, valójában kit képviselnek? A magyarokat vagy a multikat? – tette fel a kérdést. Hozzátette, Bujdosó, Kapitány és Dávid Dóra, a Tisza EP-képviselője is előszeretettel beszél az elfogadásról, befogadásról, most pedig Ukrajna uniós tagságát támogatják, ami háborúhoz vezet.
Menczer Tamás a képviselőválasztás jelentőségéről az mondta, arról döntenek az emberek, ki tud a legtöbbet tenni a saját körzetéért. – Ez nem egy Facebook-verseny.
60 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Budakörnyékén és még másfél milliárdnyi van tervben. Így derül ki, ki tud többet tenni a helyiekért.
Rengeteg feladat van, és én el tudok számolni azzal, amit az előző ciklusban megtettem – mondta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!