A soha véget nem érő tiszás hazudozás – így jellemezte Kocsis Máté azt a nyilatkozatot, amelyben Magyar Péter azt bizonygatta, hogy adócsökkentésre készül. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője közösségi oldalára egy videót töltött fel, amelyben az ellenzéki pártelnök állítását szembeállítja a Tisza Párt szakértőinek nyilatkozataival.

Elsőként Király Júlia közgazdász szavaival szemléltette, mire is lehetne számítani Magyar Péteréktől.
– Sokan úgy látjuk, hogy megvalósítható az adórendszernek egyfajta progresszivitása – fejtegette egy videós bejelentkezésben, majd megemlítette:
Volt kérdés is arról, hogy miért nem mondjuk el, hogy a rezsicsökkentés valójában egy hazugság?
Kocsis Máté ezután bevágott egy részletet arról a fórumról is, amelyen maga a Tisza Párt gazdasági munkacsoportjának vezetője vallotta be, hogy ő a többkulcsos adó híve. Dálnoki Áron kézfeltétellel megszavaztatta a hallgatóságot, hogy a többség milyen adózási rendszert támogat, aztán elégedetten megállapította: az ott lévő emberek 90 százaléka a kétkulcsos adó mellett tett hitet. Azonban megjegyezte:
Most nem lehet erről beszélgetni. Majd ha ez kikerül, akkor magyarázkodunk.
A videó felidézi Tarr Zoltán elhíresült szavait is, amelyek teljesen ellentmondanak Magyar Péter kommunikációjának: „Nem fogok mindent elmondani, mert megbukunk. Választás kell nyerni, és utána mindent lehet.”





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!