A kormány nemzetstratégiában, nemzetben gondolkozik, és azok között az építőkockák között, amelyekből a nemzet egységét erősebbé, jobbá lehet tenni, a sport kétségtelenül ott van – mondta a honvédelmi miniszter szombaton Szerencsen a XIII. Uray Attila labdarúgó emléktorna díjátadóján a Kulcsár Anita Városi Sportcsarnokban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott,
sokat hányatott nemzetünknek sajnos, az elmúlt évszázadokban sok vesztesége volt
és ezért sokakban kialakulhatott a „vesztességre ítéltség” képe. A sportsikereknek és sportgyőzelmeknek köszönhetően ezen változtatni lehet, és ezzel ismét, tartósan a győztesek közé emeljük a nemzetet – tette hozzá.
A tárcavezető kiemelte, a kormány az elmúlt tizenhat évben infrastruktúrában, sportversenyek szervezésében, a nagy nemzetközi versenyek Magyarországra hozatalában és sportsikerek tekintetében a magyar emberekkel közösen nagyon komoly eredményeket ért el, amiért mindenkit köszönet illet.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tizenharmadik alkalommal megtartott Uray Attila labdarúgó emléktorna kapcsán elmondta, komoly hagyomány ez és mindenképpen folytatni kell.
Szükség van rá, hiszen a sport a nemzetépítésnek talán az egyik legfontosabb eszköze és módja
– hangsúlyozta. A Kulcsár Anita Városi Sportcsarnok kapcsán pedig úgy fogalmazott, a „Makovecz ihlette szép és komoly épület a kenyere javát már megette, kiszolgált nemzedékeket és szükség van a felújítására”. Azt mondta, az ügyet maga elé veszi és megvizsgálják, mit tudnak tenni minél gyorsabban annak érdekében, hogy a szerencsiek tovább használhassák a sportcsarnokot.
Koncz Zsófia családokért felelől államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében elmondta, Uray Attila neve Szerencsen mindig összefonódott a sporttal és a fiatalok támogatásával. Hozzátette, Uray Attila 2010-ben 61 évesen hunyt el és olyan űrt hagyott maga után, amit nagyon nehéz betölteni. Hozzátette, emlékét a tornát is szervező fia viszi tovább, aki új lendületet adott a szerencsi labdarúgásnak, és a közreműködésével sikerült elérni azt, hogy egy helyi vállalattal hosszú távú együttműködést kötöttek, ami nagy segítség a helyi labdarúgásnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!